2018. május 6., vasárnap

Társsal is ...


Társsal is ... 

Tudod arra gondoltam, a látszat az,
hogy az ember a valóságban,
az idő múltával,
végérvényesen marad magára,
van, ki csak a végső búcsúnál
szembesül az igazsággal,
a teljes magánnyal,
akkor érzi,
az élet utolsó kapujánál
 dolgavégezetlenül áll,
 van, ki már sokkal előbb,
társsal is társtalan…
az életét az ember ésszel alakítja,
az ésszel, ami mindig megmondja,
hogyan van a legjobban,
de már annyi galibát okozott,
miért is lenne az ő döntése
a megbízható feltétlen,
talán pont a logikája segít eltévedni,
összekeveri, előtérbe helyezi
a kevésbé fontos dolgokat,
ítélkezik csupán külsőségekből,
ha jól ítél,
az csak a véletlenen múlik,
talán azért, hogy oly sokan
magányosak együtt is,
mert eltévedtek,
hallgatva rossz tanácsadóra,
lehet, hogy baj van a füllel,
nem azzal,
ami a kívülről jövő útmutatást hallja,
amelyik az ész botladozásait segíti,
ez a másik olyan,
ami talán nincs is,
de aminek lennie kellene,
nagyon éles hallással rendelkeznie,
ki tudhatja,
volt is Talán valaha,
csak, mert nem használták,
mint felesleges dolog
az idők folyamán elkopott,
fül, amelyik hallja a lélek hangját,
az észnek azt továbbítja,
ha még hallgatna is rá,
az ember magányos soha,
önmagban sem lenne,
vele,
a tökéletes idegenvezetővel
 megtalálná az utat könnyen,
amelyik a teljes élethez vezet.

2011. jan. 04.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése