2018. május 20., vasárnap

Ismét a hajnal


Ismét a hajnal

Fekszem, - csukott szemmel. Ébren talált a hajnali fény.
Írnék – írnék erről a hajnalról, - írnék arról a fényről,
ami átdereng a behúzott függönyökön…
Írnék az ébredő világról, - a rigófüttyről, a természet ébredéséről…
Írnék Neked Szerelmem az égről, amit bár felhőfoszlányok tarkítják
már kora hajnalban, de mégis megérkezik a reggel…
De most inkább írok a hiányodról, - az Utánad való vágyódásomról.
A hiányodról: hogy mit is jelent ez nekem? – hogy mit is rejt ez a szó.
Azt a sok álmatlan éjszakát, a sok ébredő hajnalt,
- a visszafojtott vágyaimat és a sok szétmaszatolt könnyemet.
A hiányodat, a csókjaid ízének hiányát, az ölelésed hiányát,
- a tested közelségének hiányát…
Hiányodat… a simogató kezed hiányát …
És a szemeid hiányát, hogy elmerülhetnék bennük …
még egyszer, - még egyszer, - és újra és újra …

… „Te ülsz a csendben, a csend pedig bennem” …


 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése