2018. május 13., vasárnap

Lélekhatások


Lélekhatások

Tudod arra gondoltam,
az embert a világban,
sokszor akaratán kívül is
éri nagyon sok hatás,
jók, és rosszak,
javítanak, vagy épp rontanak,
egészséges marad,
akit sok pozitív hatás ér,
legyengül,
a betegségeknek ellenállni képtelen,
ha a rontó,
ha az ártalom van túlsúlyban,
ellenálló nem lévén,
megbetegszik a szervezet,
hol itt, hol ott üti fel a fejét a baj,
az orvostudomány mai állása szerint
javítani nem lehet rajta,
visszafordíthatatlan a folyamat,
ahogy a testet,
a lelket is éri sok,
különböző hatás,
építőek, és rombolók,
ha túlsúlyban van a jó,
az védi, erőssé teszi,
a lelket
időálló balzsammal kenegeti,
a sok-sok szeretet,
ami a helyén nem fér már,
onnan árad…
de ha több az ártalom,
mint a haszon,
a lélek ellenálló képessége
megszűnik teljesen,
ha a gyűlölet kap helyet benne,
gyógyíthatatlan,
mint aki megzavarodott,
gyűlöl az ember oktalan,
annyi benne a méreganyag,
vele mit kezdeni nem tud,
mint a megduzzadt folyó kiárad,
megmérgez, ami útjába akad
mindent tönkretesz,
a gyűlölet talán a lélek mérge,
halálos betegsége,
a szeretet pedig a lélek örökléte.

2011. 01. 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése