Az ihlet ...
Tudod arra gondoltam,
mint amikor a
kősziklából
egy érintésre víz
fakad,
talán úgy érkezik az
ihlet,
csak megérinti az
embert,
és máris megtörténik
a csoda,
életre kell az addig
mozdulatlan,
a művész az
emberben...
aki képes lesz
egészen különleges
dolgokra,
akár szerelem nélkül
is veti papírra
a világ legszebb
szerelmes versét,
gyász nélkül is a
legtragikusabb jelenetét,
hogy azután dolgát
végezve
bújjon vissza
hosszú téli álomra …
és talán úgy is van,
hogy a szeretet ébred
fel,
ő teszi meg a maga
csodáját,
megszólaltatja
a szabályokkal
szögletesített
valami helyett
az emberben lévőt,
a valódi önmagát…
a szót, hogy
szeretlek,
sokszor ki se ejti,
de minden szava azt
jelenti…
az a patak attól lesz
tökéletes,
hogy olyan,
amilyennek megteremtette
a természet,
ha kacskaringós, ha
ügyetlen,
akkor is tökéletes,
mert a valódi…
talán mindaddig
csörgedezik,
amíg csak el nem apad
az apadhatatlan
szeretet.
2011. december 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése