A mi világunk - színházterem ...
Tudod arra gondoltam,
hogy ez a mi világunk
olyan,
mint egy hatalmas
színházterem,
benne mindenki
szereplő,
a rendező,
az idő osztja a
különböző
jó, és kevésbé jó
szerepet,
van gyerek szerep,
fiatal, szerelmes,
felnőtt, öregedő, és
már megvénült,
és van testvér,
szülő, barát,
a szerepeket a
rendező cserélgeti,
de ahogy az idő
múlik,
némelyekből ki is
lehet öregedni,
máskor a szerepet
más, talán jobb,
vagy a rendező
szívének kedvesebb kapja,
sok szerepbe
beleéli magát a szereplő
annyira,
hogy magáénak képzeli
végleg,
pedig a rendező
kérlelhetetlen,
a szerepek állandóan
változnak,
időnként az ember
arról elfelejtkezik,
hogy színház az
egész, egy-egy régi,
többé sosem lesz
szerepben
önmagát benne
felejti,
a szívét, a lelkét ott
hagyja
a múltban, vagyis a
semmiben,
pedig talán a
legfontosabb,
bármilyen szerepet is
kap,
mindig megőrizze
önmagát,
ahová minden bódító
siker,
és minden
felejthetetlennek hitt kudarc után
visszatérhet
bármikor,
olyan az,
mint egy jó meleg
otthon,
fontos,
hogy az ember soha se
veszítse el,
oda mindig
hazatérhet.
2010. 12. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése