Szeretet nélkül magányosan ...
Tudod arra gondoltam,
ha színház a világ,
akkor is vannak benne
legalább ketten,
akik az előadásban
részt biztosan nem
vesznek,
az egyik az igazi
gyermek,
a másik a valódi
szeretet…
mindkettő oly hiszékeny,
hiszékenységükben
elképzelni se tudják,
hogy ami a szemük
előtt zajlik
az legtöbbször nem a
valóság…
a világ színház
mivoltát
alaposan megszenvedi
mindkettő,
de a gyermek nagyon
hamar felnő,
(talán, mert
emberből van)
tagjává válik ő is a
társulatnak…
a szeretet nem nő
fel,
örökre érzékeny
gyerek marad,
talán, mert ő az
emberben,
és nem az emberből
van,
ártatlanságát,
gyerekségét
sokszor megsínyli,
nem gyűjt
tapasztalatokat,
minden pofon után
újra, meg újra
próbálkozik,
nem érti, hogy miért
nem értik,
miért utasítják oly
sokszor vissza …
az igazi fájdalom az
igaz szereteté,
de talán öröme is az
embernek
csak általa lehet
igazi,
nélküle csak jelenet
része a többi,
de amikor a függöny
legördül,
magában, szeretet
nélkül,
legyen bármilyen
vidám a darab,
az ember csak
magányos marad.
2011. október 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése