Az élet rendje
Tudod arra gondoltam,
az ember elindul
egy maga választotta
úton,
és az a választás
még csak nem is
rossz,
útközben sikeresen
építkezik,
aprólékosan, mint a
madár,
otthont készít,
később csivitelnek az
apróságok,
az élet rendje az,
hogy először csak
a szárnyaikat
próbálgatják,
aztán kirepülnek a
madarak…
de mert az ember
életében
ez nem csak pár
hónap,
hanem a jelentős
rész,
elképzelni se tudja,
hogyan tovább...
a lehetősége szerint
jó úton járt,
és eltévedt mégis,
egyedül van,
körül falak veszik,
vastagok,
amiken se ki, se be,
kik addig az otthonát
jelentették,
azoknál már csak
vendég,
s miután velük
az otthonát vesztette
el,
csak vendég már a
világban is…
megteheti,
hogy a jogaiért
harcol,
mint egy bozótharcos,
a jogaiért,
amik valójában nem is
léteznek,
hiszen amit tett,
mindent
önkéntesen, saját
örömére tett…
az elkövetkező élet
lehet az örökös,
a vélt jogaiért
folytatott háború,
és elérheti, hogy
végül,
a nem kívánt vendég
legyen,
és az első pánik után
dönthet úgy is,
hogy az életének egy
szakasza lezárult,
kezdődik egy új,
egy új, ami a remeték
élete,
a remetéké,
akik „csak”
önmagukkal
találkoznak,
(de ők találkoznak
legalább)
és elkezdi az ember
élni a saját
remete életét,
talán egy kicsit
meghal
a követelőző test,
de az irányítást a
lélek átveszi,
aki az embert
elviheti
az ő birodalmában
még sok szép,
szívet melengető
kirándulásra.
2011. aug. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése