A kőszív ...
Tudod arra gondoltam,
különös látvány az a
kődarab,
amiben valamikor
életnedvek
csordogáltak,
ami növesztett
lombot,
virágot hozott,
élt, létezett,
de most már csak van,
a régi önmagához
köze sincsen,
nem örül a
napsütésnek,
a vihar se bántja már
…
annál szomorúbb
látvány
az elfásult, azután,
megkövesedett ember,
ő még látszólag él,
benne tevékenykednek
az életet adó nedvek,
de valójában már
halott,
halott,
pedig valamikor
létezett,
szeretetre vágyott,
a szeretet hiánya nem
a testét,
fásította el a
lelkét,
tette érzéketlenné
a világ fájdalmaival,
örömeivel szemben,
az lehet
egy nagyon fájdalmas
folyamat,
élni, s közben
fásulni,
ahhoz képest
a kövesedés már
észrevehetetlen…
pedig talán valamikor
a kőszívű ember szíve
tele volt érzékeny
szálakkal,
sok-sok szeretettel,
ami talán meddő
maradt,
meg, azért
keményedett,
mert nem volt képes
megszülni
egyetlen másik
szeretetet.
2011. június 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése