Az ankét

Az ankét 

Amikor a mérleg nyelve a szerelem felé billen.

„Nem hiszek a véletlen találkozásokban.

A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni.”

Fényárban úsztak az ablakok, szétszóródva csillogtak a fények az üvegeken. Az alkonyi nap színessé varázsolta az égboltot.

A szürke országút kanyarogva rohant előtte. Rádiójából halk zene szólt. Dudorászva kísérte a dallamokat. Hamarosan beér a városba és onnan már csak pár km és otthon van. Gondolatai az utóbbi napok történésein jártak.

Félve indult neki most is az útnak, de kellemesen csalódott. Jó volt a fogadtatás, kellemesek voltak az együtt töltött napok.

Rendszeresen vett részt a továbbképzéseken, ahol már jó ismerősként köszöntötték egymást a kollégákkal. Szobatársa is régi ismerőse volt.

Csütörtökön – érkezése után – kicsomagolt, majd elindult körülnézni. A hosszú autóút után jót tett a mozgás, annak ellenére is, hogy botjával, merev lábával, járógépében nehezen, bicegve járt. Átnézte a kiírt programokat és leült a büfénél meginni egy kávét, üdvözölve a betérő ismerősöket.

Vacsora után a társalgóban ültek össze. 9 órakor házi koncertet tartottak tiszteletükre. Kellemes volt az este. Halk melódiák, - a régi emlékek körülölelték lelkét – könnyeket csalva szemébe. Asztaltársaival – többek között Tamással – sokáig beszélgettek munkájukról, az előző találkozó óta történtekről, rendezvényeikről.

Pénteken részt vett az előadásokon. Kissé kifáradt szellemileg – a figyelem és a fejében kavargó sok gondolat miatt. Jól esett a késő délutáni, vacsora előtti séta a parkban.

Vacsora után – munkájukhoz kapcsolódóan – irodalmi műsor volt.

Tamás gitárral kísérte a verses előadást.

Később többen táncoltak. Brigi figyelte a táncosokat és hallgatta a zenét, dúdolva a dallamokat. Így ült le mellé Tomi. Ez az este is nagyon kellemesen telt. Beszélgettek, nevettek sokat, de vibrált körülöttük a levegő.

Mikor elköszöntek egymástól, már jóval éjfél után járt az óra. A lány nehezen aludt el  zaklatott érzéseivel a szívében.

Szombaton csendes napjuk volt.  Délelőtt még egy előadást tartottak – a találkozó összegzéseként. A férfi csendesen ült mellette. Látszott, hogy gondolataiba burkolózik. Kerülték egymás tekintetét. Mindketten féltek a búcsúzástól.

Évek óta vettek már részt ezeken a munkatalálkozókon, de ezen kívül is tartották egymással a kapcsolatot – neten és telefonon. Mindent tudtak egymásról. Mindkettőjükben ott bujkált a kérdés: hogyan tovább. Zaklatottak voltak. Már sokkal több ez köztük, mint barátság, de a lány mozgássérültsége miatt félt a kapcsolattól.

Brigi nem halaszthatta tovább. Délután haza kellett indulnia, hiszen hosszú kilométerek álltak előtte.

Üres volt az út – csak ritkán suhant el mellette egy-egy autó. Néha belenézett a visszapillantó tükörbe, de akkor is a férfi szemét látta maga előtt. A vágyódó kérdéseket, a homályos fátylat, ahogy szemeit szemébe mélyeszti a búcsúzáskor. Pedig, ha kicsit figyelmesebb, észreveszi az autót, amelyik az ő tempóját követve kíséri. Suhantak a kerekek. Az alkonyi Nap gyönyörűre színezte a látóhatárt. Susogtak az utat szegélyező fák, ahogy elhaladt mellettük. Máskor minden útján új és új csodákat fedezett fel, de most csak a gondolatok sorakoztak az elmúlt napok eseményei körül. 

Beért falujába. Még egy kanyar és befordult az utcájukba. Bekanyarodott lakása elé a kapuhoz. Legnagyobb meglepetésére egy ismerős autó állt meg mögötte. Tamás.

A meglepetéstől és az örömtől könnyei végigfutottak arcán.