2017. július 10., hétfő

Az éhezés ...



Az éhezés ...

Tudod arra gondoltam,
az éhezés az emberrel
sok rosszat tesz,
nem csak, mert belepusztulhat,
de aki az ételt sokáig nélkülözi,
az nem képes különbséget tenni,
válogatás nélkül eszik mindent,
mindent, amit csak eléje tesznek,
s mivel jobbra nincs lehetősége,
nem gondol azzal, mi lesz holnap,
mit számít az,
addigra talán nem is élünk,
de ha éhezünk,
holnapra biztosan meghalunk,
az éhségtől szabadulni kell,
hasznára, vagy kárára lesz
az a jövő kérdése,
ha görcsöl is, később görcsöl,
és ha szerencsés, túléli,
addig is övé a pillanat csillapító öröme,
nem csak ételre,
de jó szóra, kedvességre,
éhezik az ember a szeretetre,
s mert az éhségtől türelmetlen,
mert addig várni nem tud,
míg valódi táplálékhoz jut,
megelégszik a pillanat örömével,
megelégszik az érzés helyett,
az érzést utánzó szép szavakkal,
a szeretet simogatása helyett
az érzékek simogatásával,
amit ad, és amit cserébe kap,
az éhet csillapítja a pillanatban,
de csak úgy, mint a gyümölcs,
amit éretlenül szednek le,
se nem válik egészségére,
se nem lesz termő gyümölcsös belőle,
a korán leszedett szőlő
enni sem az igazi,
jó bor se lesz belőle,
pedig talán,
már a kezdet óta ott a talentum
az ember lelkében,
amit, ha lenne elég ideje,
ha nem lenne türelmetlen az éhe,
vagy ha legalább nem keverné össze
az örök érzést,
a múlandó érzékiséggel,
ha a helyén kezelni tudna mindent,
ha nem csinálna káoszt önmagában,
akkor azt is tudná,
mire kell figyelni,
mit kell észrevenni,
mi mellett nem szabad elmenni,
akkor talán sokszorosíthatná
azt, amit aprópénzként herdál,
azt gondolván,
a sok kicsit elköltve kaphat annyit,
mint amennyit ér a kincs,
ami megsokszorozva
talán egyszer égi kincsre váltható.

2009 május 18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése