2017. május 20., szombat

Mitől van ...



Mitől van...

Tudod, arra gondoltam,
mitől van egyedül az egyik ember,
mitől feltűnően társas lény a másik,
mitől vonz az egyik sokakat,
mitől áll a kör közepén
egyedül a másik
mi a különbség,
és mitől lesz a különbség közöttük,
talán az egyik jobb,
a másik kevésbé az,
az egyik vonzóbb,
a másik kevésbé,
az egyik ajtót nyit a világ,
és a többi ember felé,
a másik falakat épít maga köré,
és ha igen, miért így az egyik,
miért úgy a másik,
képesség ez, vagy tanulni lehet,
vagy bele születik az ember,
ki tudná megmondani,
nem lehet általánosítani,
ez a jók, a vonzók csoportja,
ez pedig a magányos rosszaké,
hiszen még Jézus is magányos volt,
pedig ő mindenki felé egyformán nyitott,
mégis sokszor zárt ajtókra talált,
talán az emberrel született,
ha akarna, se tudna rajta változtatni,
persze, akik tömegben élik asz életüket
azt mondják, hogy mi sem könnyebb,
csak akarni kell, csak nyitni kell,
de talán olyan ez, mint a vércsoport,
ahogy azt se változtathatja az ember,
hogy megváltozzon,
ahhoz önmagát kellene kicserélnie,
a vércsoport születéstől adott,
van olyan, amelyikből sok van,
szükség esetén
könnyen kisegítik egymást,
de van olyan is, amelyik ritka,
mint a fehér holló,
abból annyira kevés van,
hiányába sokszor az ember belehal,
de ha egyszer rátalál,
a számára igazi életet menthet,
aki ilyen ritka embercsoportba tartozik,
az leginkább csak magában társalog,
talán ők a költők és ők a bolondok.

2009. május 03.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése