2017. március 4., szombat

Lélekben velem voltál



Lélekben velem voltál

Tudod arra gondoltam,
az ember sokszor mondja másnak,
„velem voltál lélekben”
de talán csak olyan az,
mint amikor valaki esőt
csak rajzolva látott,
a cseppeket nem érezte át,
mint aki nem is tudja,
milyen az valójában,
vajon, ha van lélek,
akkor vannak ilyen találkozások,
és ha vannak, hogyan zajlanak?
az biztos, hogy nem a gondolatban,
talán az ember egyszál maga van,
amikor hirtelen azt érzi,
van ott mellette valaki,
nem az agyával, nem a szemével,
az érzésével, az ész félreérti,
az ilyet ő nem is érti,
jegyzeteiben elő még nem fordult,
ha van is ilyen, biztosan nagyon ritka,
de megtapasztalva,
többször is körülnézve,
talán ő is megérti,
a találkozás az ő szintjén kívül van,
az ember szemmel láthatóan,
a hegynek a csúcsán áll magányosan,
pedig nincs egyedül,
a lelkében ott van a másik,
lélekben a lélek,
ki akadályt nem ismer,
az egész csak pár pillanat, talán,
mint metsző hidegben
egy langyos fuvallat,
mintha rövid időre
földre szállt volna a menny,
utána az is, hogy ott volt,
teljesen bizonytalan,
az agy rögtön megmagyarázza,
a pajkos képzelet játéka csupán
a lelkek találkozása,
meglehet az is,
de lehet másképp is.

2010. november. 08.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése