Kedvünkre szeretni ...
Tudod arra gondoltam,
ha valaki, egy távoli
idegen,
a mi világunkat
az első felvonás első
pillanata óta
a kívülálló szemével
figyelné,
úgy, mint egy
színdarabot,
akkor benne az ember
szerepét
nem értené,
egészen biztosan,
azt gondolhatná, hogy
nem életszerű,
ilyen nem létezhet a
valóságban,
aki a
legkülönlegesebb szerepet kapta
ki ugyan úgy, mint
más,
érkezett a semmiből,
de nem kapta meg a
csúszómászó szerepét,
és belőle egysejtű se
lett,
(végül is, azt rá is
oszthatták volna)
hanem a
legcsodálatosabb színpadon
a legszebb szerepet
megkapta,
a legjobb
rendezésben,
mégis, ő az,
ki mint egy
elkényeztetett dizőz,
folyton csak
fanyalog,
odatesznek elé minden
szépet,
minden jót,
minek már
gyönyörűséges a látványa is,
amit, ha tudna
irigykedni,
irigyelne minden
féreg,
de irigyelné a
legnemesebb vad,
a legkülönlegesebb
növény,
de leginkább
irigyelnék
a kiválasztottnak azt
a képességét,
azt az érzést,
hogy kedvére
szerethet,
de ő, a kényes a
dizőz
elégedetlen,
hol a ruhájával,
hol a többi
szereplővel,
pedig talán, ha
eszébe jutna,
hogy ugyan úgy, mint
a többi,
a semmiből érkezett ő
is,
nem a saját erejéből
lett kiválasztott a
sok közül,
akkor hálásan áldaná
a rendezőt,
hogy kapott ilyen
különleges szerepet.
2010. nov. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése