2017. március 4., szombat

Az örökifjú lélek ...



Az örökifjú lélek ...

Tudod arra gondoltam,
idegenként érkezik az ember a világba,
és mint kinek ismeretlen minden,
 a biztos tudásának híján,
sokszor gyakorolja a bizonytalan hitet,
szárnyakat képzelve magának
sokszor esik gödörbe,
akkor árt legtöbbet,
amikor azt hiszi,
a legjobbat cselekszi,
 sokszor vezet rossz útra a hit,
mire kiderül, végetér az élet,
sok, biztosnak hitt dologban
vallva kudarcot,
csak kívülről lát az ember,
csak a külsőségeket tapasztalva hiszi,
ismeri,
hogyan működik,
és milyen is valójában a világ,
honnan jövünk, és hová tartunk,
a ruha teszi az embert,
és a mozdulatlanság a halálát,
szájhagyomány útján terjed a hit,
időben megtanítják az apró gyereknek is,
a gödröt is megmutatják,
tudja meg, hiábavaló az élet,
ha egyszer úgy is mind meghalunk,
a hit, a végső halál képzete
megrontja az egész csodás életet
értelmetlenné teszi,
mert nincsen más semmi,
ami megfogható,
bizonyíték híján ítél a látszatból,
adja tovább a cseppet sem biztosat,
az életkedvet elvéve már gyerekkorban,
a végtelenben való nagyszerű bizodalmat,
tudja meg időben
a borzalmak borzalmát,
ismerje meg a gonosz hatalmát,
a kibírhatatlant,
hogy aki születik, mint egy féreg,
 úgyis a földbe kerül egyszer,
az ember a hitére hagyatkozik,
pedig a hit még nem tudás,
talán egy tévhit, egy rémhír
 rontja meg az egész életet,
teszi értelmetlenné a létet,
hogy tudatlan hitében összekeveri
a romlandó, földből való testet,
az örökifjú szárnyaló lélekkel.

2010. nov. 07.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése