Az életnek rendje van
Tudod, arra
gondoltam,
élnek emberek,
kiknek egy maréknyi
rizs a napi betevőjük,
és talán nem is érzik
magukat szerencsétlennek,
mert soha nem láttak
még bőségtálat,
hiszik, az életnek
rendje az,
az ember megszületik,
s azután éhen hal,
hiszik, az emberi
élet rövid,
mint a kérésznek az
élete,
szerencsétlennek
akkor éreznék magukat,
ha csak egyszer is
jól laknának,
ha megtudnák, van
élet a halál előtt,
az ember, ki a
városokban lakik,
azt gondolja, a sok
nyavalyája a természet rendje,
ha tudná, másképpen
is élhetne,
ha megpillantana egy
tisztább, élhetőbb életet,
többé soha nem lenne
elégedett,
utána vágyakozna,
boldogtalanná tenné a
tudat,
elpocsékolja az
életet,
az ember fejében a
gondolat nem a sajátja,
csak azon
gondolkodik,
amit már
megtapasztalt,
vagy amit
megtanítottak neki,
valami már meglévőn
gondolkodik,
azt fejleszti tovább,
nem az ő agyában
csírázik ki
a gondolat mélyen
lévő magva,
ha egyszer odáig
eljutna,
ahol a saját gondolat
terem,
akkor tudná meg, milyen,
nem csak örökbe
fogadni,
hogy milyen gyönyörű
a saját gondolatot
megszülni,
aki az eszével
szeret, az nem érzi,
hogy hiányzik a
szeretet,
mert az olyan
szeretettel tele van a világ,
az a földön a
természetes szeretet,
ha tudná, van egy
másik is ezen a világon,
egy nem erre a
világra való,
tele fájdalommal, és
boldogsággal,
ha egyszer rátalálna,
nem engedné el soha
mindenhol azt
keresné.
2008 nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése