2017. március 1., szerda

A szívemmel írok



A szívemmel írok

Lement a Nap. Fénycsíkok aranylanak vakítva. Beesteledett. Vége ennek a napnak is. Borongós arcok, homályos ablakok jelzik szelíddé válva. A szél elült, a madarak is pihenni tértek. A fák is leengedték lombruháikat, hogy így védjék a virágokat. Megnyúlnak az árnyak. Elcsendesedett a kinti világ, a mennyország felettünk.
A szívemmel írok Neked. Ütemesen dobbanva, soronként, pillanatonként. Suttogó lélekpostám szárnyal feléd. Sóhajommal száll a neved. Az égbolt csillagszikráit küldöm Neked, hogy ragyogtassák életedet. Szemed aranylóan fénylik a végtelenből, könnyek csillognak benne.
Távolról ringatlak. Életem minden pillanata csöndembe zárva. Az ezüst Holdnak suttogok az álmatlan éjszakámban. Simogató az éji csönd. A titkokat megőrizve suhannak az álmok tova.
*
Hajnalodik. Az égbolton színes csíkokat fest az álomból ébredő világ. Azúrkék az égi óceán, sugárszálak lövellnek át a színeken. Madárdal zeng, a város hangjai kúsznak felénk. A hajnalfény már ébren lel. Selymesen lépked a reggel, harmatcseppeket szórva széjjel. Langyító, ragyogó napsugarak, harsány színek az ébredéssel. Kinyílik a horizont, az ébredő Föld. Pilláink alatt fények lobbannak. Galambpár turbékol megszokott helyén, a tetőn. Lélegzik a reggel, s e reggelben - szívemmel írom  – szeretlek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése