A szerelem felé
vezető úton
Tudod, arra
gondoltam,
az embernek valamiért
az a sorsa,
hogy úgy, mint ahogy
a ráncok,
olyan
észrevehetetlen,
olyan alattomosan,
apró kis lakatok is
rakódnak rá,
egyszer azt veszi
észre,
hogy mint arcán a
ránc,
az életén
eluralkodott a bezártság,
és ez ellen
tehetetlen az ember,
ki kevésbé, ki jobban
lesz ráncos,
de egyszer mindenki
megöregszik,
egyszer talán
mindenki bezáródik,
ha két ilyen,
sok-sok lakattal
bezárt ember
képes egymást
megszeretni,
képes a lakatok mögé
látni,
akkor, mint egy
varázsszóra,
az összes lakat
egyszerre hullik le,
akkor megszületik két
múzsa,
és megszületik két
költő,
akik egymásnak múzsái
is,
költői is,
kik
megállíthatatlanok a szabadság,
és a szerelem felé
vezető úton.
2008. nov. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése