Fagyos télutó
(február)
Köd ül a tájon,
Fájó, szürke
pillanatok
Pára közt a napsugár
nem tör át.
Tócsákból hörpint a
szél
Nem maradt más csak a
távolság:
A tavasz még messze
van
*
A január kemény
hideget, havat hozott.
A zúzmarás, fagyos
reggelekkel a köd is ránk telepszik.
Jégbe dermedt a pára,
fagyott,
jegesen áll a hó az
ereszeken, az utakon, az örökzöldeken.
Szürke, szomorú a
világ.
A bokrok, a fák
kopasz ágai csörögnek a szélben,
deresen bóbiskolnak.
A kis madarak
dideregve gubbasztanak.
Napfényt alig látni.
Időnként ugyan
felsejlik a távolban,
majd újra homály
borul fölénk.
Bár a nappalok már
hosszabbra lépnek,
de a csillagok és a
Hold csípősen,
sápadtan bújik ki a
téli égbolton.
Az éjszakák nehezen
nyílnak meg, hisz ismét ködös,
dermedt a virradat.
Az emberek, az
állatok, a természet enyhülésért eseng
(imádkozik) és reménykedve várja az új
kikeletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése