Annácskának!

Drága Kis Tündér - Annácska!

 https://www.youtube.com/watch?v=kSL01XzIhcg

Mosolygó nyári nap sugára
Hulljon Rád, nyájas fénnyel áldva!

Boldog Névnapot Neked így kívánva.

Ritmust dobol ...

Ritmust dobol …

Diktál a szívem, gyónva az éjnek.

Riadtan ébredek álmaimból

Fényt villant a hajnal – nyitja szemét.

A csendes házak életre dobbannak

Mozdulnak, kúsznak a neszek.

Kinyílik a reggel, felragyog a remény.

Szétáradnak a madár trillák.

 Arany sugarak ölelnek át.

Szívem ritmust dobol a messzeséggel

Olyannak maradjak ...

Olyannak maradjak …

Azt mondod, olyannak maradjak,

amilyen mindig is voltam,

olyannak, amilyen én vagyok,

hát persze,

szeretnék megmaradni magamnak,

tudom, te engem szerettél meg,

ha egy nap másnak látnál,

rám nem ismernél,

neked csak egy idegen lennék,

de vajon lehet-e akarattal

az embernek,

őszinte önmagának maradni,

nem is jó szó az akarat,

talán nem akarat kell

inkább tudatosság,

hogy ne legyek más,

hogy maradjak magam,

néha kócosan,

néha hebehurgyán,

tudom tudatosan,

nem kell, nem szabad

semmit mást tennem,

csak megmaradnom,

mert ilyennek szeretsz,

s a szeretetedet

nem akarom kockára tenni,

nekem nem szabad megváltozni,

de hát honnan tudhatja az ember,

a határt mikor lépi át,

önmaga

és az önmagát eljátszó szerep között,

vagy az ember akkor leginkább önmaga,

amikor eléggé megfontolatlan,

amikor azt gondol, azt mond,

akként cselekszik,

ahogy érzi,

hogy mondania, gondolnia,

cselekednie kell,

és ha ez más,

mint a kívülről jövő tanács,

akkor is csak erre az érzésre hallgat,

mert ő, az â01Eénâ01D őrzője, védője,

néha talán konfliktusok okozója,

talán zűrzavarok keltetője,

de belül, ha érthetetlenül is,

belül béke van,

ha az ember ráhallgat,

tudod, arra gondoltam,

a világ valahogy így keletkezhetett,

így lett önmaga,

talán egy belső hang súgta,

(akkor talán még nem is volt más,

csak belső hang)

ilyen legyen,

nem előre megtervezte,

csak úgy, olyan spontán,

mint egy vándor,

aki megáll valahol,

ott, ahol a hely megtetszik neki,

ahol magát legjobban érzi,

és hirtelen,

gondolkodás nélkül kimondja,

eddig csavarogtam,

most itt lesz az otthonom,

hogy hogyan, miért, és miből,

az legyen a holnap gondja,

úgy még nem volt soha,

hogy sehogy ne lett volna,

végül az lesz az igazi,

egyetlen otthona,

így keletkezhetett a világ is,

csak egy hírtelen ötlettel

meggondolatlanul,

talán attól lett ilyen,

hogy nem előre tervezett,

hogy spontán,

attól ilyen szörnyűséges,

és gyönyörűséges,

tökéletlenül tökéletes,

pont, amilyennek szeretjük.

2008. július 17.

A boldogság ...

A boldogság ...

A Nap sugara ...

A Nap sugara ...

https://www.youtube.com/watch?v=2fwERiglSkQ

A Nap sugara ragyogó
fényt sző a horizontra,
a kéklő messzeségben
zeng a madarak víg dala

*

A Nap sugara ragyogó fényt sző a horizontra .Egymást kergetik játszadozva a bárányfelhők az égbolton. Zsibong a kert, a messzeségből zeng a madarak víg dala. Gyönyörűek a nyíló rózsák. Aranyló méhek és darazsak zümmögnek a virágkelyhekben. Villog a napsugár a lombok között. Az ég és a föld is aranyfényben ragyog. Harangszót hoz felénk a nyári szellő.

Már korábban alkonyodik., Az este csendjében békésen álmodozik a kert is. Merengek. Rád gondolok. Jó érzés tudni, hogy gondolsz Te is rám. Szelíd, féltő szavaid gyógyítják sebzett lelkemet.

Az égbolton, a felhőfoszlányok közül előbújik a Hold – fénylik körülötte a holdudvar, a sok kis csillag hunyorog, bűvöletük bennem van.

Elgondolkodom: minden véges, egyszer minden célba ér. Talán az én életemnek is lehet még célja és felém nyújtott kezedben megkapaszkodva bízhatok a holnapban, hisz érzem, itt vagy nekem és mindig erőt adsz az új naphoz.

Higgy önmagadban

Higgy önmagadban

Mondják az embernek,

legalább önmagában higgyen,

de hát hogyan,

milyen önmagában higgyen,

mikor olyan az ember,

mint egy lepedőbe rejtett szellem,

hogyan hinne a szellem önmagában,

legyen bármilyen hófehér is az a lepedő,

mikor senki sem látja őt,

pedig a szellem, (ha van olyan)

nem a szemnek látható lepedő,

de csak a lepedő egyedül

az, ami biztos,

hogy mi van alatta,

az a nagy titok,

ami az emberből látható,

az talán csak a földi ruha,

maga se tudhatja,

hogy ő valójában kicsoda,

egy hétköznapi, elkoptatható

ruha, ami szemétbe dobható,

vagy valami más,

annál sokkal fontosabb,

s ha egyszer meglátja valaki

a nem rojtozódót,

a nem anyagból valót,

ha meglátja ruhán át,

a szem számára láthatatlan szellemet,

akkor azt a kezet

többé már el nem engedi,

hiszen az egyetlen bizonyíték

arra, hogy valóban létezik,

hogy az önbizalom nem való hiába.

2008. július 07.

Tűnődések ...

Tűnődések …

Smaragd ragyogású a kert, az alkony színei misztikusan a végtelenségbe vesznek.

Csendesen kúszva a szürkeség, majd a sötétség uralja felettünk a létet.

Hallgatjuk a csend hangjait, a csillagok alatt, a Holdvilágnál, - az éjszakában.

*

Arany ragyogású a világ

Amikor virágoznak a gesztenyefák, gyertyákként lélegzenek

A napsugarak játszadoznak lombjaik között

A virágok kelyheiben méhek, darazsak, pillangók isszák az éltető nedűt

Fehér felhők futnak az azúr égen

Madártrillák, víg dallamok derítik fel a bús szíveket

A végtelen horizont is mosolyog

Színek milliónyi árnyalata, a szellő víg játéka, a szépség határtalansága.

A rohanó idő is fénnyel telítődik, a lelkek mély lélegzetében

*

A hajnali fények késve ébredeznek, hűvös harmatcseppek csillogásában.

A végtelen égbolt alatt gyülekeznek, majd messze szárnyalnak a madarak. A Nap sápadt, olykor bús felhők takarják. Szűrt fények, sugarak játszadoznak az őszülő lombok, a hulló levelek között. Sóhajok szállnak, bús dallamok – az élet melódiáiban. Az őszi szél mesél a tájról, a nyár elmúlásáról.

Az estékben korán kihunynak a fények, az árnyak uralják a csendet a világ felett. Hűvös a Hold, a csillagok. Puha érintéssel vesz karjaiba, elringatva a méla nyugalom. Pilláink mögött emlékképek sora. Gyermekeink arcán mosoly. Az ő nyugalmuk, boldogságuk, örömük élteti szívünket az érzések hullámain.

*

Már nem találom helyem a világban. Bennem a melódiák is elcsendesednek.

Bizonytalanság, magányba sodort csönd.

A pillanatoknak élek, s már nem nagyon hiszek a csodákban.

Újra élem életemet, - az emlékeimben.

Ölel a sötétség, a Hold az égen.

Hét éve, hogy elmentél. Messze vagy, a lelkek birodalmában, a csend fogságában -  ahol nincs fény, nincs sötét sem, nincs Hold, nincsenek csillagok, csak az ÖRÖK VÉGTELEN.

Azt mondod, legyek nyitott ...

Azt mondod, legyek nyitott ...

Azt mondod, legyek nyitott,

nyissak a világra,

vagyis az emberekre,

akkor nem leszek egyedül,

amiért nem vagyok az,

azért nincs barátom,

pedig én nyitva álltam

akkor is,

mikor azt gondolták rólam ,
zárt vagyok,

akkor is nyitva álltam,

talán oly kevésnek találták

azt, aki vagyok, azt gondolhatták,

ilyen szegény nem lehetek,

valamit biztos rejtegetek,

hogy van, aki csak ennyi,

azt nem merték elhinni,

pedig amit gondoltam,

azt a keveset mondtam,

mindig csak annyit,

a súlyát sem latolgattam,

de ha mondtam,

az elszállt a hangommal,

aztán gondolkodhattam rajta,

hallották, avagy nem hallották,

mondtam, vagy csak akartam,

talán túl könnyű lehetett az énem,

ha mondták is, legyek nyitottabb,

tovább már nem nyílhattam,

hazudni magamat nem akartam,

ezért többnyire csak hallgattam,

talán nem is magamat várták tőlem,

csak hogy mindenféléről beszéljek,

de hiányzott belőlem a mindenféle,

figyeltem, ahogy mások megnyílnak,

elismertem,

ők sokkal színesebben nyílnak,

talán azért nincsenek barátaim,

mert nincs miről mesélnem,

nyitott voltam akkor is,

mikor olyan voltam,

mint egy üres lap,

most se vagyok más,

csak könyvet írtál a papírra,

de már nyílni,

csak a Te örömödre nyílok,

az az én örömöm,

azóta lettem zárt,

mások számára bezáródtam,

észre sem veszik talán,

hogy már van titkos énem,

amelyik a Te szeretetre nyílik,

nyitva hagynám én mindenkinek,

de mást nem érdekel,

lapozgatni senkinek se jut eszébe,

nyitott szívűből így lettem bezárt,

egy kulcsra nyíló szívű.

2008. július 04.

A szelek szárnyán üzenem

A szelek szárnyán üzenem

https://www.youtube.com/watch?v=bCPRyrigdBM

Könnyes a két szemem

Lelkemben mély fájdalom

Bennem jajdul hiányod angyalom,

és mindig rólad szól dalom.

Érzem simogató kezed melegét,

s előttem lebeg bársony mosolyod.

A szelek szárnyán neked üzenem,

maradj meg nekem a mindenem.

Csitáry-Hock Tamás - Az álarc ...

Csitáry-Hock Tamás

Az álarc ...

A legnagyobb erő az álarc levételéhez kell. Látszólag egy könnyű mozdulat, mégis, hatalmas erő kell hozzá. A fizikai kevés ehhez. Kezed nem mozdul addig, míg lelked rá nem szánja magát. És a lelked csak akkor teszi ezt meg, ha már elég erős. Ha már nincs benne büszkeség, nem akar más lenni, mint akinek született. Amikor már fáj a játék.

A szél szárnyán

A szél szárnyán

http://www.youtube.com/watch?v=uscPsXrJkQE&feature=related

Szomorúfűz ágak borulnak a tóra
repdeső madarak vijjognak, jajongnak.
A szél szárnyán vad vihar táncol,
de emléked puhán magához karol.

Megnyílnak a komor felhők kapui,
az égi csatornán kezd az eső ömleni.
Csak a gondolat, hogy Te vagy nekem,
éltet, erőt ad, elringat csendesen...

Az érzésekről ...

Az érzésekről …igaz szerelem, igaz barát …

https://www.youtube.com/watch?v=KDrUDR6qq4E

Tudod, arra gondoltam,

némely költő úgy beszél az érzésekről,

mintha a sajátja mindenkire vonatkozna,

mintha az érzésekre lenne egy nagy igazság,

mintha egy kaptafára készültek volna,

míg az ember nem tudja, alma-e, vagy körte,

addig csak a gyümölcs tulajdonságairól beszélhet,

lehet az emberiség érzéseiről beszélni,

de egy másik ember érzéseiről

a nevében nem lehet nyilatkozni,

mindenki csak a sajátját ismeri,

talán azért is oly nehezen érti

ember az embert,

idegen marad, ki más előtt kitárja,

idegenek azok az érzések másnak ,

ha nem ismeri fel benne önmagát,

csak a közös tulajdonságok egyformák,

fáj, ha valaki a kezét megvágja,

a sértés általában rosszul esik,

a sűrű sötét erdőben fél az ember,

de, ami legbelül lakik,

arról nem tudni,

ugyanúgy érzi-e mindenki,

nem tudom, lehet, hogy igen,

de az is, hogy nem,

mint ahogy nem ismerjük

más fejében a gondolatot,

úgy nem ismerjük

más mélyen lévő érzéseit,

az igazi gondolatok egyediek,

talán az igazi érzések is,

vagy talán olyan kevés az igazi,

az igazi gondolat, az igazi érzés,

ha egyszer fény derülne rájuk,

kiderülne, mind egyformák,

csak a hamisból van sokféle,

az igazi gyémánt mind gyémánt,

lehet, hogy valaki úgy érzi,

több az igaz barátja, több szerelme az igazi ,

én pedig úgy gondolom,  úgy is érzem,

csak egy van, mi igazi,

nincs külön igaz barát, igaz szerelem,

ha igazi, akkor a kettő nem két ember,

akkor a kettő egy, egy igazi társ,

sokan mondják, több is van belőlük,

több igaz barát, több igaz szerelem,

de én azt hiszem,

talán csak azért gondolják így,

mert nem találták meg azt az egyet,

aki barát, aki szerelem, aki társ,

pedig de sokan keresik,

s hogy rátaláltak, de sokan hiszik,

és míg valóban megtalálják

de sokan csalódnak,

ki sohasem látott gyémántot,

az nem tudja szakérteni,

mások, az elején már egyiket se hiszik,

nincs igaz barát, nincs igaz szerelem,

csak barátok vannak,

csak szerelmek vannak,

van, aki azt gondolja, hogy az igazi,

aki mindig megtalálja a bíztató szót,

aki ott van a bajban is,

akire lehet mindig számítani,

én meg úgy gondolom,

csak egy van igazi,

aki igaz szerelem, igaz barát,

igazi társ, ahol ő van,

ott az igazi otthon,

talán semmit sem kell tenni,

hogy ő legyen az igazi,

mert,  hogy van,

az a bíztató szó,

a megoldás a bajra.

2008. július 02.