Visszatérő álom ...

Visszatérő álom ... 

Tudod, van egy rég óta vissza-visszatérő álmom,

hogy egy új, addig ismeretlen lakásban vagyok,

ez a lakás hideg, és rideg, a falak csúnyák,

rajtuk a szél is átfúj, nem vagyok miatta bánatos,

pedig biztosan tudom, ez lett az én otthonom,

ezentúl itt kell laknom,

és azt is, a régi, ahonnan eljöttem

ennél sokkal szebb volt,

olyan volt, amit nagyon szerettem,

nem vagyok szomorú, elfogadom az új helyzetem,

tudom azt is, nem volt semmi kényszer,

nem értem, akkor miért változott meg minden,

mint mikor a boldogság visszahozhatatlan véget ért,

az a nyár elmúlt,  itt van helyette a hideg, a hideg tél,

ki tudja, miért jött el hirtelen az ideje,

járok a siralmas lakásban körbe,

de a szomorúságot nem érzem,

semmit se érzek,

mint egy külső szemlélő az ablakokon kinézek,

az is csak borzongató, amit ott látok,

mintha egy romos telep közepén állna a házam,

de én ezt is elfogadom,
mint aki megadón fogadja el a sorsát,

mikor már tüzetesen mindent végignéztem,

mikor sehol semmi mosolygóst nem találtam,

észreveszek egy kaput, egy olyan kicsi kaput,

amit addig, mint aki ott se volt, nem láttam,

ez az utolsó, amit még ki nem nyitottam,

egyhangúan,

kíváncsiság nélkül nyomom le a kilincset,

de ahogy nyikorogva nyílik,

a szürkeség helyett

az arcomba napfény ömlik,

a vakító fénytől a szemem be kell csuknom,

mikor végre sikerül körülnézni, azt látom,

gyönyörűséges a táj, égbe nyúló hegyekkel,

fenyvesekkel,

közepén csodálatos tengerszemmel,

a látvány lenyűgöz, akkor pontosan érzem,

ha valaha valamire vágytam titkon,

hát arra,

egyszer ilyen helyen legyen az otthonom,

legyen az akár egy széllel bélelt rozoga kunyhó.

2009. aug. 23.