2016. október 19., szerda

A lelkedért, - a lelkemért ...



A lelkedért, - a lelkemért … 



Sötét, hűvös őszi este.
Bolyong a lélek is ebben a szürke homályban.
Csend nehezedik a világra, a tájra.
Nyugtalanul lélegzik az éjszaka.
Árnyak osonnak, rátelepszik az ember szívére, lelkére.
A nappalok még fényben ragyognak.
A fák levelei hullnak, itt-ott lengedezik még zöld levél.
Lassan, lebegve táncikálnak a légben,
míg földet érve elsimulnak az avarban.
 Ebben a csöndben hallani a főútról beszűrődő autók rohanását.

Csendesen megered az eső. Bágyadt szomorúság a szürkeségben.
Zokognak az ablakok.
Az ablaküvegen háttérzeneként csordogál a víz,
mint omló könnyek a szemekből.
A feltámadó szélben a faágak verik az ablakot és az ereszcsatornát.
Ázottak, nedvesek az ágak, esőszagú ködös, párás a levegő.

Mécsest gyújtok. Szememben vibrál a fény.
Árnyékot vet a függönyön és lelkemre is.
Bánat fénye, bánat árnya. Szelíd, tiszta érzés szívemben.
Imám száll az éjszakába.
Neked, Érted, - a lelkedért, a lelkemért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése