2016. október 13., csütörtök

Fönt és lent



Fönt és lent

Tudod arra gondoltam,
hogy van fönt mindenben,
és mindenben van lent is,
a felszínnek is van mélysége,
néha az emberséget,
csak játssza az ember
de nem mindegy,
miért játszik,
hogy becsapjon,
hogy másokat ámítson,
vagy, mert jól érzi magát
abban a játékban,
mert megnyerő számára
az ember,
aki a szeretetnek az útját járja,
nem, hogy másokat becsapjon,
tartozni szeretne közéjük,
lehet, hogy a vérében nincs a jóság,
(de igen, csak a mélyében)
jónak lenni, szeretni
nem is megy olyan könnyen,
de mert a jók
számára megkapók,
elkezdi őket utánozni,
talán mindenki így kezdi,
ki Lucifert,
ki pedig Jézust kezdi utánozni,
a felszínen van az is,
aki még csak a jót szomjazza,
és az is, aki valamiért,
talán számításból hazudja,
kevés Jézus él közöttünk,
kinek a jóság, a szeretet
természetes kenyere,
de kiknek tetszenek a Jézusok,
hasonlítani rá megpróbálnak,
ők még csak a felszínen azok,
de talán egyszer eljutnak a mélyig,
aki úgy játszik, hogy csak hazudik,
az soha sem fogja élni,
élvezni a jóság, a szeretet örömét,
őt csak a felszínen dobálja a szél,
aki Krisztusnak hazudja magát,
egyszer biztosan lelepleződik
aki Krisztust játszik,
végül maga is válhat Krisztussá.

2009. aug. 31.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése