A vadon élő állatok ...
Tudod arra gondoltam,
hogy a vadon élő
állatoknak
tévedhetetlen
útmutatójuk van,
őket a magabiztos
ösztönük vezeti,
ami megmondja, merre
kell menni,
talán, ami az
állatoknál az ösztön hangja,
az embereknél a lélek
szava,
ami mindig a jó
irányt mutatja,
de mi különbözünk az
állatoktól,
nekünk gondolatunk
van,
ami nem engedi előre
az embert,
aki azt hiszi, teljes
sebességgel,
egyenes úton halad,
pedig talán csak
körben forog,
az ész megfontolt,
óvatos,
neki emlékei vannak,
sok rossz emléke,
ami megakadályozza,
hogy elkószáljon,
hogy megkíséreljen
repülni az ember,
ha néha vágyik is rá,
ha meg is tenné,
az ész gyorsan
közbeszól,
vigyázz,
te tökéletlen halandó
vagy,
neked nincsenek
szárnyaid,
maradj csak földközel,
az ember, akit a
gondolata
folyton ismétlődő
körpályára lök,
nem tud szabadulni,
nem mer belőle
kilépni,
fél, hogy nagyot
zuhan,
inkább kering
a megfontolt gondolat
körül,
pedig talán, ha
pályát változtatna,
ha kiugrana, mint egy
körhintából,
a gondolata
rabságából.
megkapná jutalmul a
végtelent,
de mert az ész oly
hangosan,
határozottan irányít,
a lélek hangját meg
se hallani,
az ész, az emlékekből
táplálkozik,
s mert oly sokszor
találkozott
a csalódással,
hogy miatta az ember
nem mer
úgy szeretni, úgy
örülni,
mint az oktalan
kisgyerek,
akinek az életén még
ösztönösen
a lélek uralkodik.
2009. szept. 04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése