2016. október 16., vasárnap

A múlt - Emlékek kútja



A múlt
Emlékek kútja



„A mély érzés, mely szót alig talál,
önnönmagára, nem díszére büszke ...”
/Shakespeare!

Manyinak napok óta szörnyű álmai voltak. Mindig arról a régi házról álmodott a domb ölén, melyet a végtelen mező ölelt. Ott lakik ma is a szépség, amiben élt gyerekkorában és fiatal korában. Ott érintette meg a szerelem. Ott élt gyerekkorától addig a napig, amikor hirtelen hagyott hátra mindent. A szél fodrozta pataknál, a fűzfák susogó koronái alatt, a gyümölcsfák alatt, a kertekben nyíló csodálatos illatú virágok között.

Álmában kinyújtotta kezét, hogy megérintse a fényképeken látott tárgyak egyikét, de szertefoszlott a kép, mielőtt hozzáért volna. Homályosan lebegtek előtte az emlékek, majd elfakultak. Hirtelen riadt fel.
Újra elővette az albumot. Fájó szívvel lapozgatott benne. Könnyes szemmel nézte a fotókat. Ekkor határozta el, - megkeresi ezt a házat.
Három napja szabad ezen a hétvégén. Mióta párja az öröklétbe szenderült, egyedül élt városi kis otthonában. Nem kellett senkihez alkalmazkodnia.
Felkészült az útra. Útitáskájába becsomagolt, pár szendvicset készített, termoszába kávét töltött. Autójába elrendezkedett, még arra is felkészülve, ha nem jutna éjszakai szálláshoz.
Bár hosszúnak ígérkezett az út, izgatott várakozással kelt útra. Szüksége van a régi emlékek felelevenítésére. Talán évek óta ezt szerette volna. Újra találkozni azzal a férfivel, akivel annyira szerették egymást és olyan hirtelen lett vége a kapcsolatuknak, aminek a miértjét a mai napig sem érti igazán. Sokszor gondolt rá. Több elhatározása volt, hogy megkeresi, de valami mindig visszatartotta. Hosszú-hosszú évek teltek el. Eleinte még csak érkeztek hozzá hírek barátnőjétől, de mikor ö is elköltözött innen, már nem volt más kapcsolata. Tőle hallott Barna autóbalesetéről, hosszadalmas lábadozásáról is. Akkor írt is neki, de választ nem kapott.

Többször megállt útja során pihenőt tartva. Gyönyörködött a tájban. A faluhoz közeledve mégis ott volt benne a szorongás, és valami fájó érzés. Azt is tudta, hogy a ház, amelyben éltek, - már régen idegen lakta, de Barna ma is ott él. Könnyek tolultak szemébe az emlékek hatására.
Késő délutánra járt az idő. Mintha csak neki teremtették volna – az út bal oldalán családi kis vendégfogadó állt. Beparkolt elé és szállást intézett éjszakára.
Az  éjszakája zaklatottan, álomtalanul telt a másnapi találkozás miatt.

Borzongató volt a reggel. Sötét lilából lágy kékesre váltott a horizont. Az égbolton felhőgomolyok. Kivilágosodott. A Nap fényesen kúszott a felhők között, arany csíkkal hálózva be az égi palettát.
A kertek tündököltek, amerre elhaladt. Szívét furcsa érzés terhe nyomta. Figyelte a házszámokat és megállt egy takaros ház előtt. Kiszállt autójából és becsengetett. A kaputól a házig – a járda két oldalán színes virágok sora. A bejáratot rózsalugas ölelte. Az ablakban üvegharang csilingelt kedvesen, ahogy a szellő érintette, átjárta. 

A férfi az ablakból figyelte a csinos nőt, ahogy lépkedett a virágok között. Bronzvörös haja ragyogott a fényben. Egy látomás jött felé.

Manyi évek óta készült arra a percre - a találkozásukra – most mégis vadul vert a szíve.
Kinyílt az ajtó és ott ült tolószékében a jól ismert, de mélyen megtört férfi. Kék szemének csillogásában, fanyar mosolyában elveszett szomorúság ült. Arcvonásaiban igazi férfiszépség. Zavartan mosolygott a nőre, akinek élénk, smaragd szeme mint a tó mélysége ragyogott felé. Kedves, bársonyos, mély hangja simogatta Manyit, ahogy megszólalt:
-          Manyikám, Kedvesem!
-          Hát ezért nem? Ezért? – nézett Barnára könnyes szemmel a nő.

Szép volt a fény, ahogy a sugarak beragyogtak az ablakon, ahogy incselkedve játszottak a szoba tárgyain. A nappaliban az étkezőasztal megterítve, a fények ragyogtak mindenhol. 
Virágok a mennyezetig  érő polcokon, kellemes hangulat az egész lakásban.  
Alkonyodott, mikor meggyújtották a gyertyákat, az átbeszélgetett délután után.

Egymás szemébe nézve érezték – ez a szerelem él, - mint az elmúlt évek során mindig is élt bennük.
A leszálló estben az ezüst Hold fénye, a csillagok miriádja ölelte őket.

„Legyen részed meleg szavakban hideg estéken, teliholdban sötét éjszakákon és lejtsen az utad egész úton hazáig.”

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű,könnyekig megható történet . A szeretetnek semmi nem állhat útjába ..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Margitka!
      Köszönöm, hogy ma is velünk voltál és olvastad a történetemet. Ölellek nagy szeretettel - Szfűz

      Törlés