Táncra penderül a világ
Tudod arra gondoltam,
a természetes élet
az,
mikor az ember
megszületetik,
elkezd testben is,
lélekben is növekedni
de talán nem is olyan
természetes,
nem mindig jó irányú
a növekedés,
a test, a gondolat
nem mindig növekszik,
legtöbbször csak
terebélyesedik,
az ember nem többnek
lenni,
csupán csak jól lakni
akar,
pedig egyáltalán nem
mindegy,
mit enged magához
közel,
mivel lesz eggyé,
milyen anyagot
használ fel,
ha nem megfelelő az
anyag,
ha csak egymás
hegyére
hátára van ömlesztve,
ha a kőműves
felelőtlen,
az épület hamar
leépül,
de ha elég figyelmes,
megtanulhatja az idő
során,
saját magát,
mivel teszi időt
állóbbá,
de az ép test,
benne az ép gondolat
kietlen táj
önmagában,
kell hozzá az a
másik,
aki a tájban
gyönyörködik,
akinek a szeretete
palotává emeli az
épületet,
az építkezés szerves
része az is,
megtalálni,
nem a legszebbet, a
legjobbat,
hanem,
akivel a két félből
egész lesz,
két fél, amelyik
egymást egészíti ki,
aki nem lerombolja a
házat,
valaki,
valaki,
aki segít
továbbépítkezni,
de mert az ember
éhes,
nincs más vágya,
csupán jól lakni
akar,
nem pedig növekedni
testben, és a
lélekben,
ha mindent jól tesz,
még akkor se kész,
ha lélekben nem
növekszik,
a lélek, ha éhezik
is,
akármit meg nem
eszik,
ha a fejlődésben
visszamarad,
az élet nem lesz
az-az élet,
amit, ha nem is
tervezték előre,
de ha jó mérnökök
rajzolták volna,
vagy ha csak
megálmodják,
ilyennek álmodják,
önmagában a test
hasztalan dísze az
embernek,
mint a levegő nélküli
szoba,
a léleknek is meg
kell találnia
a társat, akivel
ereje duplázódik,
az lehet a tökéletes
boldogság,
mikor a test is, a
lélek is
egy személyben
találja meg azt,
aki által a kettő
számára
táncra perdül a
világ.
2009. aug. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése