2016. szeptember 14., szerda

Nehéz iskola az élet



Nehéz iskola az élet 

Tudod arra gondoltam,
nehéz iskola az élet,
talán mind közül a legnehezebb,
csak tananyag van, tanár nincsen,
aki szeretne tanítani, aki lehetne,
az bukdácsol pár lépéssel előbbre,
a leckék nagyon nehezek,
elindul az ember az egyiken,
kiderül róla hamarosan,
becsapós volt,
könnyűnek csak látszott,
az irány új lesz, egy másik,
ahol a fény többnek látszik,
boldogan szárnyal egy ideig,
a napfényt, a szabadságot élvezi,
de sokáig nem örülhet itt sem,
újra megjelenik az ismerős,
az áthághatatlan akadály,
az ember falnak ütközik,
arcára esik,
kereshet magának megint
egy újabb irányt,
vezérfonal nincsen,
kapaszkodó sincsen sehol,
az út kicsit egyenesebb néhol,
de hamar jön újra a hepehupás,
a legrosszabb, hogy hiába vár,
hiába reménykedik,
kívülről nem jön a segítség,
önmagának kell dönteni,
hová, merre menjen,
súgója van,
nem tévedhetetlen ugyan,
egy belső hang,
ami nem mindig segítség,
melyik a vágyak utcájába vezet,
olyan utca ez,
melyik mindjárt temető is,
a megvalósulatlanok temetője,
sok galibának okozója ez a hang,
erőszakosságával
mégis elnyomja a másikat,
a halkat, az alig hallhatót,
a szeretet békés,
kiszámítható szavát,
amelyik ismeri a jó utat, talán,
ha egyszer a vezetést átveheti,
ha a hangja felerősödik,
kevesebb lesz a kudarcos,
és sokkal több lesz a száma
a napsütéses napoknak.

2009.júl. 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése