A szeretet fényt ad a
szívünkbe
Hűvös volt az
éjszaka, de olyan, mintha az égbolton kinyílt volna egy csillagkapu. A Hold
nagyobb volt a félholdnál. Ezüst fényével így ragyogott, kacsingatott felém –
nagyon vonzóan.
A csendemben,
mindenben itt vagy velem és arra gondoltam, Te is ezt látod, ha felnézel az
esti égboltra.
Itt-ott vörös csíkok
látszottak – azt mondják – ez a szél jele. Néztem az égboltot, képzeletemben
rajzokat teremtettem. Csupa árny volt a világ. Olyan volt az egész kert, mintha
csipkés árnyak terítették volna be. Néha a madarak csiccsenése hallatszott –
mintha egymást köszöntötték volna, - egymásnak jó éjszakát kívánva. Egy-egy
denevér szárnysuhogása hallatszott – azután az is elcsendesedett.
Csodaszép volt –
annyira jó érzés volt Rád gondolni – Veled lenni.
Azt írod: a sötét a
fény hiánya, és azt is: a fény a szeretet – a szeretet fényt ad a szívünkbe.
Valóban: bármilyen sötét lehet, ha a
szívünkben ott van a szeretet, - ha beengedjük a szeretetet, fényt sugároz a
szívünkbe, ez a fény megvilágítja a sötétséget – akkor talán egyszer örök lesz
a világosság.
*
Könny csillant meg
mindkét szememben
amit kaptam Tőled, ez
az én életem
a fényt, a napot, az
örömet, a lelkemet,
a bennem élő
megnyugvást és a szeretetet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése