A gondolat

A gondolat 

Tudod arra gondoltam,

való igaz,

az embert a gondolata minősíti,

mint ahogyan azzá válik,

amivel táplálkozik,

vagyis hát nem ő,

csak a teste válik azzá,

kívülről jövő táplálék eredménye

a gondolat is,

hogy mit eszünk, mivé válunk,

mire gondolunk, mivé válunk,

az nem csak az embertől függ,

legkevésbé függ tőle,

korlátok,

szokások szabályozzák,

amiből lehetetlen kitörni,

befolyásolja szelleme a kornak,

a környezete gondolkodása,

ráhatása,

a gondolatunk a miénk,

de csak, mert megkaptuk,

nincsen gyökere saját,

nem egyedi példány,

van úgy,

hogy kevesebb van belőle,

de akkor is valahonnan érkezett,

valahonnan elindult,

az ember nem felelős azért,

hogy mivel táplálkozik,

mert úgy kezdődik, hogy etetik,

nagy úr a megszokás, hogy mivé válik,

függ attól,

milyen illatok csiklandozzák,

miről beszél a nagyvilág,

mintha sehol se lenne az „én”,

mint ahogy a kilincsek egyformák,

mégha látszatra különböznek is,

egyformák a gondolatok is,

a világban egy pár gondolat hömpölyög,

azt dolgozza fel,

azt adja tovább sajátjaként ,

mintha az „én” nem is létezne,

a divat irányit, nem csak az öltözéket,

hanem, hogy miből építkezik az ember,

milyen téglákból emeli az építményét,

nem képes önmaga kitörni

a megszokás köréből,

pedig valahol ott lappang,

(mert muszáj, hogy legyen)

az „én”,

ami önmaga képtelen az erős,

a megszokás ráépített falait ledönteni,

egyedül csak a szeretet segíthet neki,

amikor az érzés irányítja a gondolatot,

nem úgy, hogy érzelgőssé teszi,

hanem egészségessé táplálja,

ha belőle születik a gondolat,

az olyan egyedi lesz,

mint amilyen egyedi a szeretet,

vagy, mint az ujjlenyomat.

2009. július 21.