2016. szeptember 24., szombat

Őszapó kopogtat ...



Őszapó kopogtat…


Friss a reggel, csípős a szél
álmosan bujkál a sápatag napfény
sugárkéz szőtte csipkés felhők
úsznak odafenn az égi tengeren

Vándorló madarak útjukon vonulnak
vidámabb életre, melegre vágyódnak
gesztenyék koppannak a fák alatt
őszapó az ablakon csendesen kopogtat

A múltat megtartani



A múltat megtartani

Tudod arra gondoltam,
az ember nem tudja elengedni a múltat,
pedig azt lehetetlen megtartani,
hiszen belőle nőtt ki,
az a burok már védelmet nem nyújt,
visszasírja bimbó korát,
a virágnyílás hajnalát,
de a cél nem a virág,
önmagában ugyan gyönyörködtet,
de csak ideig-óráig,
azután elhervad könyörtelen,
hasznot akkor hajt,
ha terméssé válik önmaga,
és szétszórja magjait a világba,
vagy csak zamatával, illatával, 
ízével,
egy embernek van az örömére,
a virágnak a küldetése
a gyönyörködtetés,
de ha nincsen beporzás,
ha önmaga nem lesz termés,
akkor a növény vall kudarcot,
az ember visszasírja az ifjúságot,
pedig sírnia csak akkor érdemes,
ha haszontalan hervad el,
ha termőre fordul,
ha már messze is száll,
de ha szétszórja a világba
a szeretet magvát ,
vagy, ha ízével, illatával,
mint egy érett barack,
csak egy embert is tesz boldoggá,
akkor sírnivaló nincsen,
az ember talán,
a küldetését teljesítette.

2010. aug. 11.

Az ősz érkezik halkan



Az ősz érkezik halkan


Szürkül az erdő
Harmatosak már a reggelek
őszillatú a nap és az est
színes csodákat fest az alkony
amikor az ősz érkezik halkan
szürkül az erdő, a mező, a rét
elhagyják a fákat a rőt levélkék
az ősz sóhaja lágyan elér
némul a táj, csöndes az éj
madarak dala már nem zenél
hűvösen susog az őszi szél

Az idő múlásával ...



Az idő múlásával…

Tudod, arra gondoltam,
a tudatlan embert könnyű becsapni,
vagy nem is annyira tudatlan az ember,
mint amennyire jól járni szeret,
pedig tudja,
tudnia kell, ha nem bolond,
ami ár alatt kapható,
az nem lehet ugyan az,
mint a drága,
de mert könnyebb megszerezni,
magát is becsapva elhiszi,
annak is akkora érték van,
mint az elérhetetlen árúnak,
vesz belőle sokat is,
s közben nyugtatja magát,
ez is az,
még szebben is csillog, mint a drága,
maga körül, magát becsapva,
sok-sok hazugságot halmoz fel,
minden csillog, villog,
messziről talán úgy is tűnik,
de közelről semmi sem igazi,
ami a tálban van is alma,
talán pirosabb, fényesebb,
csak éppen íze nincsen,
csak beleharapni nem lehet,
csak élet nincsen benne,
csak épp az elmúlásra emlékeztet,
a hazug szeretet szava, csókja, ölelése,
hamis kézfogása önmagát árulja el,
hiszen irritálja a bőrt,
gyors mosakodásra késztet,
jaj, micsoda különbség,
hamis, vagy valódi szeretetet
simogatása,
csókja, kézfogása között,
a valódi útra kel,
hogy a lélekig jusson el,
mert ő él, míg a másik halott,
de hát az ember azt játssza,
hogy tudatlan,
nem tud különbséget tenni
értéktelen, és értékes között,
az olcsó kavics,
s a drága kincs között,
vagy csak megalkuszik,
mert ami olcsó,
könnyen kapható,
a drága megfizethetetlen,
ő születik,
hosszú vajúdással,
fájdalmak közt jön a világra,
de ha már él,
összetéveszthetetlen,
mert időt álló,
az idő múlásával se veszít
ragyogó fényéből,
melegségéből,
sugárzása valódi,
nem csupán hamis illúzió.

2008. aug. 11.

Nyárvég, - őszbe ballagva ...



Nyárvég, őszbe ballagva …

Az éjszaka lassan, csendesen lopakodik.
A Hold éjszakai útját fejezi be a háztető felett, - az égbolton.
Hajnalodik. Szürke fák felett dereng, az árnyak is csendben világosodnak.
Még nagyon hűvös van. A kertek felett harmatpára lebeg.
Minden egyes levélen, fűszálon millió apró kis kristályszemekként szikráznak a harmatcseppek. Fanyar illatok úsznak a légben. Amint kelet felől ébred a Nap,
ezt a párás harmatot is feloszlatja - a kopár rét, a mező felett ragyogó kék baldachint von a horizontra.
A vizeken is ködpára gomolyog. Búsan susognak a szomorúfüzek. A vonuló madarak messze szálltak, de ébredezik a tó, a part menti bozótos. Békák hada zengi hajnali himnuszát, bogarak zümmögnek a sárguló, barnuló fűben. A patak vize felett madarak szárnyalnak, reszket a levegő, pedig a napfény már melengetően simogat. Óráról órára melegszik az idő. Aranylik az őszi napfény.
A határban megindul a dolgos munka, tarlót szánt az eke, hogy előkészítse a földet az őszi vetéshez. Kaszálják a sárguló mezőket, begyűjtik a szénát az állatok téli takarmányozására.  Az erdő neszei is ébredeznek. Birkákat terel a mezőre a juhászgazda és kis segítője – puli kutyája. A szőlők, a gyümölcsösök felől darazsak zsongnak a beérett terméseken. Sárga-arany levelek hullnak. Zizeg az avar, susogva szállingóznak a levelek.  A déli napsugár egyenesen ontja melegét. Zsong a mező. Délutánra megnyúlnak az árnyak, az alkony bíbor színben kúszik a láthatáron. Megnyílnak a tüskés bozontos kis házak, hogy apró terméseik kidughassák fejüket, koppanva hullik a gesztenye, a dió, a makk az avarba, mely puha takaróként borítja a fák alját, a potyogó terméseket.
Az égbolt szürkülni kezd, az este bársonytakaróként terül a horizontra. A bogarak, a tücskök citeráikon játsszák szerenádjukat.
Ezüst fényben ragyog felettünk a Hold, körötte apró mécsesekként ragyognak a távoli csillagok.
Az éjszaka muzsikája, lágy dallamai ölelik a csend világát.
Homály és csend – az őszbe – ballagva.

A lélek virága ...



A lélek virága ...

Tudod arra gondoltam,
az ember nem csak kívülről,
de belülről is van irányítva,
lehetséges vezetők
többen is vannak,
hogy ki a főnök,
kire hallgat az ember,
azt maga dönti el,
attól függnek a cselekedetei,
kinek adja a főszerepet,
kit fogad el élete vezérének,
kinek lesz önkéntes szolgálója,
kiben bízik a legjobban,
van, ki az ösztönnek adja magát,
számára a pillanat öröme
többet ér mindennél,
nem mérlegel, mi lesz belőle,
tudás nélkül is fejest ugrik,
a víz sokszor nem elég mély,
néha még víz sincs benne,
más, aki az ész után bandukol
mindent jól megfontol,
ő lekésik sok mindenről,
és van, ki a léleknek az embere,
a léleké, vagyis a szereteté,
vakon indul el,
azt se tudja, akit követ,
annak valódi hatalma van-e,
mert a lélek mérhetetlen,
a szeretet megfoghatatlan,
sokan az erejében se bíznak,
aki utána indul, kicsit olyan,
mint az a szerencsejátékos,
ki ösztönszerűen csinálja jól,
legtöbbször nem is tudja,
hogy elindult a helyes irányba,
útját szegélyezik a csodák,
a legnagyobb sötétségben
botorkálva is, halad a fény felé,
ösztönös, és mégis megfontolt,
a lélek ösztönös is, megfontolt is,
soha nem a saját hasznát keresi,
de valahogy mindig jó úton jár,
jól jár, aki őt követi,
és jól jár a világ is,
általa, ha csak hajszállal is,
de több lesz a virág,
és kevesebb a háború

2009.aug. 10.

A lélek ...




A lélek ...

Tudod arra gondoltam,
azt mondják,
lelke egyedül az embernek van,
és így lehet ez valóban,
meglátszik rajta,
hogy a lélek a velejárója,
ahogyan az órának van mutatója,
az embernek lelke van,
de ha a mutató hiányzik,
az óra értelmetlen ketyeg,
lélek nélkül az ember értelmetlen,
hogy működéséhez jár a lélek,
az legjobban a hiányán látszik,
amit tesz, azt lélektelen teszi,
megmutatják a cselekedetei,
ott van a test, ott az ész,
az akarat is ott van,
de hogy a lélek nincs bennük sehol,
látszik az eredményen,
amivé tette a világot az ember,
nem csak máshoz, nem csak a világhoz,
az ember még önmagához is lelketlen,
lélek nélkül
hogy is lehetne másmilyen,
az óra mutató nélkül tehetetlen,
hiány nem látszik a növényeken,
se az állatokon
ők így egészek, ha lélektelen,
hát lélektelen,
csak az ember nélkülözi nehezen,
ahogy az óra a mutatóját,
nélküle az egész értelmetlen,
míg csak az agy, míg csak a test szeret,
abból a szeretetből is hiányzik a lélek,
azért lehet,
hogy oly sok mindent ront el az ember,
még a saját életét is elrontja,
talán csak egy szikra kellene,
hogy újra rend legyen,
hogy a lélek kerüljön a helyére,
ez a szikra talán a lélek szeretete,
ha az ember elkezd általa érezni,
az a szeretet olyan, mint a Nap,
fényével mindent bevilágít,
termővé teszi a világot,
mutatóval újra óra lesz az óra,
lélekkel hiánytalan az ember,
és minden cselekedete.

2009.aug.09.

Barátság, boldogság ...

Barátság, boldogság ...


Éltem ...



Éltem …


Éltem, küzdöttem, tanultam, okultam.
harcoltam utamon.
Öröm, bánat kijutott.
Szép ifjúság, munka, sikerek, kudarcok.
Kerestem a boldogságot.
Bennem volt sok fájdalom, kínok.
Voltak álmaim.
Valóra is váltak és messze is hagytak,
szertefoszlottak.
A remény időnként ölelt magához..

Mintha két világ lenne



Mintha két világ lenne

itt, ebben a földi életben,
mintha nem egy,
de legalább két világ lenne,
mintha össze lenne keveredve,
vannak dolgok,
amik nehéznek tűnnek,
velük
az ember mégis megküzd,
ha nehezen is,
de ha nagyon keresi,
megtalálja a titoknak a nyitját,
ha a kulcs el is veszett egy ideig,
de ha előkerül,
már minden pofon egyszerű,
idővel abból lesz a természetes,
amit egyszer megfejt az ember,
de vannak megfejthetetlenek,
titkok, amik összezavarják,
nem férnek bele a tiszta logikába,
úgy tűnik, nem illeszthetők sehova,
bárhogy is forgassa,
érthetetlenek maradnak,
megfejthetetlen dolgok vannak,
örök miértek, miért nincs,
ha mégis van, miért van,
ha még sincs,
magyarázhatatlan dolgok,
amikre a törvények nem húzhatók,
érthetetlenek, ők a csodák,
talán, mert nem földi eredetűek,
olyan táplálék,
amit nem a gyomor emészt,
és amit nem a föld táplált,
nincs,
és érthetetlen módon mégis van,
mindennek, ami megérthető,
ami megmagyarázható,
annak a gyökere is itt van,
a szeretet, ami okkal indokolható,
ami könnyen megérthető,
az biztosan innen való,
a földnek a gyermeke ő,
az a másik,
az érthetetlen, a logikátlan,
a megmagyarázhatatlan,
az talán azért az, mert nem idevalósi,
messziről jött, ő a végtelen gyermeke,
amire magyarázatot
csak maga a végtelen adhat

2009.aug.06.

Szikrák, szavak, emlékek ..


Szikrák, szavak, emlékek …


A gyermekkor régi varázsa szívünkbe csendülő emlék.
Boldogság, meseszép pillanatok sora.
Ragyogott köröttünk a világ,
az évszakok minden percét élveztük, átéreztük.
Életmeséink gyönyörű játékaiban éltünk.
Nagy nyári, tábortüzek emléke, nyárson sültek illata,
a bográcsban főzöttek ízek még ma is a számban.
Máglyák szikrái, kemencékből szálló lángos és friss sült kenyér illata.
A lángnyelvek, ahogy a fahasábokat nyaldossák.
Emlékeimben is sisteregnek a nyársra feltűzött szalonna és kolbász szeletek.
Szikrák, szavak, emlékek …