2015. október 29., csütörtök

Örökkön örök ...



Örökkön örök ...

A fák, a bokrok aranyban pompáznak,
az avarban barnultan hullongnak
A bárányfelhők az őszi égbolton
a széllel a végtelenbe sodródnak.

(Őszi égbolton ...)
*
Az ősz a párák, harmatcseppek évszaka. Érett ízek, illatok, zamatok. Csordultig telt pince, padlás, kamra. Elaltatnak, andalítanak, az elmúlás szele érint. Pihenőre térő természet, útra kelő szárnyas vándorok, álmodozásra való, vigyázó álomvilág csendesen lélegző melege.   Csiccsogó madarak köszöntik a hajnalt. A szürke horizont kékre színeződik, olajzöld harmatgyöngyök gurulnak  az örökzöld lombsátrakon.
Hunyorog a Nap szeme, homályos fény lobban fel, - bíbornyilak döfik át a Végtelent.
Integetnek a bókoló virágok a reggeli kertben. Selyemszálat bontanak a rezgő füvek. A horizont bíborra, majd rózsa-lilára vált, míg beecseteli az égboltot tinta festékkel.
Nyüzsög az élet, áradó dallamok szárnyalnak, a szellő szárnyán aranyló fényekkel, vágyakozva az új napba.  Azúrkék csipkefátyol a láthatár óceánja. A szavak tiszta csengése dallamos zene, hit és remény, a lelkek szerető összefonódásában, örökkön örök halhatatlanságban.
Lámpafény lobban az estében. Az égbolt sötét drapériájában csillagszikrák gyúlnak. Holdvilágos az éjszaka, rejtelmesek a fények, az árnyak. Gyöngéden szárnyalnak a lelkek.
Bársonyos égbolt, átölelő, álomba ringató emlékek. A hajnal fényei széthasítják az éjszaka árnyait. Fények születnek az ég kárpitján át az őszi búcsúzásban.

álmok ...

álmok ...




Itt vagy velem




Itt vagy velem



Álmaimban itt vagy velem

Itt vagy minden szívverésben,

A ragyogó csillagokban,

Itt vagy a Hold sugarában,

A hidegben, a homályban,

Itt vagy velem hóban, fagyban,

A felhőkben, madárdalban,

Itt vagy velem fényben, árnyban,

A záporban, a viharban,

Itt vagy a szellőben, forró nyárban,

Őszi arany lombhullásban,

Itt vagy minden mozdulatban,

A tegnapban, a holnapban,

Itt vagy minden gondolatban.

Itt vagy velem álmaimban.

Hinni és akarni



Hinni és akarni
2005



Tudod Kedves, sokszor gondolok arra, hogyan lehetséges, hogy most, hogy miért nem akkor, hogy én változtam, vagy benned van valami?
Hogy miért, hogy soha nem láttam, hogy nem kerestem, hogy nem vágytam, hogy hittem, minden úgy jó, amint van.
Hogy miért akkor mikor megláttalak, hogy miért akkortól érzem, milyen az, mikor valakinek hiányzik a karja, és sajog, ami nincs.
Hogy bennem történt valami? Hogy azért mert egyszer mindenki? Vagy benned van valami? Vagy belőlem hiányzott?
Hogy nélküled is, mással is jöhetett volna, vagy csak veled?
Bármennyit gondolkodok, mindig csak arra jutok, nem benned van valami, nem nekem ment el az eszem, nem vagy se Te, én se különleges lény, nem attól ilyen különleges ez a szenvedély, hanem attól, hogy megtaláltuk egymást.
Kérdezem magamtól, hogy miért van, hogy soha nem éreztem, hiányzol.
Talán, mert nélküled csonka volt a lelkem is, és csonka lélekkel csak tévelyeg az ember, ahhoz, hogy keresselek, előbb meg kellett találjalak.
Csak arra kérlek, ne sírjon a lelked, a tested is csak picit.
Kérem az Istenem, segítsen, hogy hinni tudjál, mert ahhoz, hogy teljesen egymásra találjunk, ahhoz az kell, hogy mind a ketten higgyünk benne.
Hinni és akarni.

Müller Péter

Müller Péter


2015. október 27., kedd

Elmúlik minden szép



Elmúlik minden szép
(Szélfútta álmok)

Csend ül az éjszakában,
a madarak is elpihentek
A szél sem jár most,
elkerül messze az álom
Csillagok a bársony égbolton,
ezüstlik udvarában a Hold
Dallamok szállnak édesen,
visszhangoznak szívemben
Ágyamon merengve fekszem,
mi szép: elmúlik minden
Árnyak ölelik magányomat,
lelkemre (szívemre) könnyek hullnak,
szélfútta álmok szárnyalnak

Szelíd szavaidra vágyva



Szelíd szavaidra vágyva

 


Szürke az ég, kevés a fény
Kavargó levéllel teli a tér
Hideg, metsző az őszi szél
Hunyorog szemem, amint hozzám ér
Könnyet csal pillámra csípős érintése
A hervadó elmúlás szívemig ér
Lelkem hozzád menekülne
Kérdeném tőled: szeretsz –e?
De választ már csak a szél jajong
Messzi sodorva a végtelenbe
Magányos nélküled az életem
Emléket ébreszt az őszi csend
A csillagom veled a múltba veszve
Nem ragyog fény az életemre
Szelíd szavaidra vágyva
Érted nyílik a szám halk imára

A szerelem - költészet ...



A szerelem - költészet ... 

A szerelmet hűen megénekelni
a legszebb költészet,
a legszárnyalóbb muzsika,
és a legtitokzatosabb festmény.
De van valami a szerelemben,
amiről soha, senki nem tudott
méltóképp beszélni,
van valami,
amiről beszélni sem szabad,
mert a nincs rá szó,
mert amik vannak,
azok besározzák.
Mikor két ember
szárnyak nélkül együtt repül,
akkor el kell hallgatni a költészetnek,
arról nem mesélhetnek a képek,
akkor bezáródnak az ajtók,
az már csak két emberé,
a férfié, és a nőé …

Szavakkal, kívülálló szemekkel
Csak bemocskolni lehet,
Letörni szárnyait.
Beszélni róla olyan,
Mint kocsmák
alkoholgőzös termeibe vinni,
a legszebb, legféltettebb
legszentebb dolgainkat.
A világ legtermészetesebb csodája
mesterkélt,
szégyellnivaló rútsággá válik.
Akkor az emberből,
a szerelemből,
A szárnyalásra születettből,
sóhaj szárnyán szálló madár helyett,
Védtelen,
könnyen eltaposható,
sárban fetrengő
csúszó-mászó lesz.
Nem a béka válik királyfivá,
hanem a királyfi csúf békává.

/2005/

Káprázatok ...



Káprázatok ...

Belebújtál emlékeimbe
Rád gondolok árnyak, fények mögött
Felhőként sodort tova a szél,
Csillaggá váltál életem fölött
Angyalok szárnyalnak az éjben,
Repítenek veled az emlékezetben
Álmokkal utazunk az ezüst fényben,
De már csak árnyak kísérnek
Kergetőznek a fájó gondolatok
Utol nem ér már a szerelem
Káprázatok szemünk írisze mögött,
Vad hullámok tépdesik lelkem

Áldás vagy átok?



Áldás vagy átok?

Áldás vagy átok?
Kérdezem magamtól,
áldás, vagy átok,
hogy megismertelek,
hogy megismertél,
hogy megismertük egymást?

De hát ki mondja,
ki mondhatja,
hogy átok a szőlő,
mert bor lesz belőle,
hogy átok a bor,
mert az ember gyenge.

Hogy átok a szépség,
mert mulandó,
hogy átok az idő,
mert elmúlik.

hogy átok a tűz
mert mindent elemészt,
hogy átok a víz,
mert mindent elborít,
hogy a Napnak a sugara átok,
mert nem véd tőle az ózon.

Hogy átok az élet,
mert véget ér,
hogy átok a halál,
mert váratlanul talál.

Hogy átok a szeretet,
Mert
Nem, a szeretet csak szeretet.

/2005/

- az a szerelem -

- az a szerelem - 
 



2015. október 15., csütörtök

Te vagy nekem ...



Te vagy nekem ...

Te vagy nekem
a hajnal harmatban mosdott ébredése
Te vagy nekem
az ígéret gyöngyszemekben
Te vagy nekem
a hajnal harmatcseppje
Te vagy nekem
a nappal ragyogó fénye
Te vagy nekem
az első rózsaszínes felhőcske
Te vagy nekem
az égbolt azúrkék tengere
Te vagy nekem
az alkony bíbor lángja
Te vagy nekem
hajnalcsillag a tó tükrében
Te vagy nekem
a Hold, s a csillagaim
Te vagy nekem
az arany rózsaszálam a nappali fényben
Te vagy nekem
az utam, s minden álmom az éjben

boldogság ...

... boldogság ...


Egy ember ..




Egy ember ...

 

Tudod arra gondoltam,
egy ember az egészért
szinte semmit nem tehet,
ha háborúban
az életét is kockáztatja,
és ő nem lő a másikra,
ha minden erejével
önmagát feszítve
azon dolgozik,
hogy ne engedjen
a sodró árnak,
lehúzni magát
semmilyen örvénynek,
hogy az életet csinálja
a tőle telhető legjobban,
a legvégsőkig kitartva:
azzal
világot váltani nem fog,
hisz, ha az egész beteg,
egy egészséges kis pont
szinte észrevehetetlen...
mégis, nem részt venni
a gyűlölet özönben
talán érdemes, még akkor is,
ha kitaszítottság lesz az ára,
különösebb jutalmat
érte mástól
senki nem is várhat,
de jutalom érte
a lélek békéje:
mert az az egy
az egészen nem változtat,
ha a gyűlölet szárnyra kap,
ellene nem tehet semmit,
tán magányosabb lesz
a farkasnál is,
könnyebb se lesz a szíve,
mégis,
nem veheti el tőle
senki sem
a világ pusztulását látva
a felmentő tudatot,
azt, hogy nem vett részt
az ellene folyó háborúban,
hogy nem tettestárs,
hogy nem segített
megásni a világ sírját.

2015. október 5.

Te vagy az életem!



Te vagy az életem!

Először betűket, szavakat láttam,
melyeket mélyen szívembe zártam.
S kúsztak hozzám a szavak,
mint a dallamok
S lassacskán minden szavad
szívemben fészket rakott.
Utána egy arc, egy mosolygó szempár,
s egy gyönyörű érzés,
mit nekem e szempár feltár.
Azóta Te vagy a fénylő csillagom, a kéklő egem,
fényesen csillogsz napjaimon, perceimen
Te vagy az életem!

Az ember világa ...



 Az ember világa ...


Tudod arra gondoltam,
az ember igényes
általában,
ami jó is lehetne,
hiszen a saját világát
napról napra ő építi:
igényes embernek jár
az igényes világ is..
de a világ
mégsem tökéletes,
pedig vannak sokan,
akik tudják pontosan,
mit kellene érte tenni
másoknak,
hogy kielégítse
a jogos igényeket:
s, mert a többi igénytelen,
lelkükből megvetik az egészet...
az ember világa
nem üti meg közel sem
a tökéletesség mércéjét,
talán,
mert sokan vannak,
akik tudják,
milyen is lenne az igazi,
milyen lenne a rend,
a rajtuk kívüli,
de közben
elfelejtkeznek arról sokan,
hogy mi van a belső kertben,
hogy mi van
a rájuk bízott lélekben,
s hogy csupán
az az egy a saját,
őrizni igényesen
arra van mód,
s, ha azt az egyet
mindenki rendben tartaná,
ha kisöpörné az összes megvetést,
és a megértésnek helyet adna,
akkor biztosan kielégítené
a világ színvonala
az igényesség
magasra tett mércéjét.



2015. szeptember 23.

Te vagy



Te vagy

Te vagy az én kincsem
Lelkem béklyóba kötötted

Te vagy a ragyogó fényem
Minden ébredő napom új reménye

Te vagy az én álmom,
A szeretetünk örök köteléke.

Te vagy a kezdet, a remény,
S te leszel,
Kivel szívemben, belépek a fénybe …

2015. október 10., szombat

Jószándékkal ...



Jószándékkal ...

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor
a pokolba vezető út is
kikövezve van jószándékkal,
ami igaz is lehet, de inkább
csak a földi pokolra,
mert aki mindent lát,
aki ismeri talán
az ember minden gondolatát,
annak nem az eredmény a fontos,
ami sokszor a gyenge,
az ügyetlen ember sikertelensége:
sokkal inkább a szándéka...
mint az a víz, ami iható bátran,
amelyik nagyon mélyen van,
ahova nem jut el szennyeződés,
olyan a szeretet által született
kristálytiszta szándék...
ha a felszínről fakadó,
érdek szülte eredmény
itt a Földön
jutalmat is érdemel
akkor is, ha a szándék
csupán innen
a közelből,
fakad az önzésből,
abból az önzésből,
ami pocsolyává tesz
sok mindent, sodrása
biztosan visz
a valódi pokolba...
hogy egészségre válik,
az csak a látszat,
az a víz nem az a víz,
az a szándék, ami hamis,
valójában fogyaszthatatlan...
ami a Földön itt
a pokolba elvezethet,
(koldusbotra is juthat
az ember miatta)
az az égben dicséretet,
mennyországot érdemel,
mert ott nem a látszatot,
de talán jutalmazzák
a tiszta forrásból fakadót.

2015. október 2.