Az őszi szél szárnyán
Szomorkásan,
borongósan húzza magára a napocska a takaróját. Hideg szél süvít át a fákon, a
bokrokon, a falak mentén. Elrohant az idő. Hamar elszállt ez a nyár, vége
lassan szeptembernek, hogy átadja helyét az új, a mégis öreg hónapnak, az
októbernek. Csendes szomorúság, ugyanakkor csendes béke van a szívemben, mintha
a távolból a szereteted ölelne. Béke bennem, mert érzem, míg élek, nem leszek
magányos, hisz mindig itt vagy velem az emlékeimben, melyek sok mindenen
átsegítenek.
Október. Különleges
hónap. Nem csak azért különleges számomra, mert a születésnapom hónapja, hanem
az együttélésünk kezdete is. Megismerkedésünk első pillanatától nem voltunk
közömbösek egymás iránt, hiszen nagyon sok minden vonzott egymás felé
bennünket. Eszembe jutnak a pillanatok, az együtt töltött napok a hegyek között,
melyek szerelmünk titkos tanúi voltak - és eszembe jutnak közös életünk együtt
töltött évei. A sok szép emlék! Hogy mindig milyen érdeklődő, a természet
csodáit megmutató, egymásra csodálkozó volt a kapcsolatunk. Persze, voltak
keserű pillanataink is, mint minden ember életében, mégis az együtt eltöltött
13 év teli volt csodákkal. Amikor megszólal egy dallam, ami veled köt össze,
szívemben fájdalom ébreszt a valóra. Mióta elmentél, nincs kivel megosztanom az
ébredéseimet, a napi gondjaimat, a fájdalmaimat és az örömeimet. Próbálom az
emlékeket és a szívfájdalmaimat is elraktározni a lelkem mélyére, de egyre
nehezebb. Haldoklanak a fények, számomra könnyes, csendesen búcsút mondó a
világ. A csodákról még néha álmodom, még visszaadja egy rövid időre az
életkedvemet, de hajnalra ébredve sápadtakká válnak a fények, a dallamok pedig
elrepülnek az októberi szél szárnyán és tudomásul kell vennem, hogy hozzád már
nem érnek el.
*
Messze merengek a
végtelenbe
Szívemben csendesen
pihen a dal
Fodrozódó felhők az
égbolton
S a csillagok sápadt
fénysugárral
Szemed ragyog felém a
távolból
Hívlak, várlak az
esti csendben
Sejtelmes árnyak
ölelik át lelkem
Álomba ringatva a
susogó széllel
