Boldog ember az ...
2014. január 30., csütörtök
Selyembeszőtt lélek
Selyembeszőtt lélek
Szárnyal a képzelet
Összecsengnek a kékek
A szívek ritmust
dobolnak
Az érzelmek húrjain
dobbannak
Szárnyalsz
láthatatlanul,
Az álmokkal
megérkezel
Selyembe szőtt
lélekkel
Síró viaszgyertyák
fényében
Az "adás"
Az "adás"
Tudod arra gondoltam,
hogy az " adás" az embernek
különleges képessége,
persze adni is lehet úgy,
ragadtan a földhöz,
mozgatva az önös érdektől,
várva a fizetséget,
és lehet adni a felesleget...
(az már az adásnak
kicsit magasabbra emelkedett formája,
ha a felesleg nem a szemétbe kerül)
és van az önzetlen, a legcsodálatosabb,
mikor az ember bebizonyítja,
hogy igazi ember,
amikor nagy akarattal önmagát legyőzi,
mert amit adni vágyik,
azt sokkal jobban szeretné megtartani,
már-már saját irigységével harcol,
végül is azon lesz úrrá,
mintha egy darabot kitépne magából:
az önfeláldozás,
a nehezen lemondás
gyönyörű formája az adásnak...
és lehet úgy is adni,
ez aztán igazán különleges,
de dicsérő szót mégse érdemel,
ha ajándék maga az adhatás,
ha a másiknak öröme van benne,
ha attól a lélek megnyugszik,
az a kielégülés egy formája...
anélkül az adáskényszer nélkül
az élet értelmetlen lenne,
mint ahogy szeretet nélkül
értelmét veszítené minden.
hogy az " adás" az embernek
különleges képessége,
persze adni is lehet úgy,
ragadtan a földhöz,
mozgatva az önös érdektől,
várva a fizetséget,
és lehet adni a felesleget...
(az már az adásnak
kicsit magasabbra emelkedett formája,
ha a felesleg nem a szemétbe kerül)
és van az önzetlen, a legcsodálatosabb,
mikor az ember bebizonyítja,
hogy igazi ember,
amikor nagy akarattal önmagát legyőzi,
mert amit adni vágyik,
azt sokkal jobban szeretné megtartani,
már-már saját irigységével harcol,
végül is azon lesz úrrá,
mintha egy darabot kitépne magából:
az önfeláldozás,
a nehezen lemondás
gyönyörű formája az adásnak...
és lehet úgy is adni,
ez aztán igazán különleges,
de dicsérő szót mégse érdemel,
ha ajándék maga az adhatás,
ha a másiknak öröme van benne,
ha attól a lélek megnyugszik,
az a kielégülés egy formája...
anélkül az adáskényszer nélkül
az élet értelmetlen lenne,
mint ahogy szeretet nélkül
értelmét veszítené minden.
2014. január 29.
Kurta percek
Kurta percek
Az utunk egyre
rövidül
Kurta percek illannak
el
Üresek maradnak a
helyek
Kis vigaszt nyújt a
hit,
És szeretett könyveid
sora
Melyben meséid és
emlékeid
A tegnapod, a
jelened, de
Már nincs holnapod –
neked
Az út, amin járunk
Az út, amin járunk
Tudod arra gondoltam,
hogy az út, amin járunk,
az tele van akadállyal,
amit lehet kényelmesen kikerülni,
így aztán végig tisztának maradni,
és lehet a szabályt megkerülve,
tiltott eszközökkel,
meg nem engedett hazugságokkal,
gonosz fortélyokkal túljutni rajtuk...
de az akadályon való átjutásnak
talán pontos szabályai vannak,
miket törvénybe a szeretet iktat,
lehet azt megkerülni,
lehet tiltott eszközökkel,
csalással, hazugsággal
a nehézségeken könnyíteni,
és lehet visszaesni,
újra, meg újra kezdeni,
sohasem feladva,
a szeretet törvényét mindig betartva...
a célbaérés csak akkor sikeres,
akkor is, ha bíró ott nem ítélkezik,
nem büntet és nem jutalmaz,
de elég jutalomnak az,
ha a vándor tudja magáról,
hogy szabályt meg nem szegett
és bármennyire is nagyok voltak a gátak,
rajtuk hűen a szeretethez jutott át...
a vég derűs csak akkor lehet,
az ember akkor lehet elégedett,
ha a szeretet szigorú szabályait
a nem könnyű úton betartotta,
ha nem is könnyű úgy az élet,
de a lehető legjobbat,
a legkülönlegesebbet választotta.
hogy az út, amin járunk,
az tele van akadállyal,
amit lehet kényelmesen kikerülni,
így aztán végig tisztának maradni,
és lehet a szabályt megkerülve,
tiltott eszközökkel,
meg nem engedett hazugságokkal,
gonosz fortélyokkal túljutni rajtuk...
de az akadályon való átjutásnak
talán pontos szabályai vannak,
miket törvénybe a szeretet iktat,
lehet azt megkerülni,
lehet tiltott eszközökkel,
csalással, hazugsággal
a nehézségeken könnyíteni,
és lehet visszaesni,
újra, meg újra kezdeni,
sohasem feladva,
a szeretet törvényét mindig betartva...
a célbaérés csak akkor sikeres,
akkor is, ha bíró ott nem ítélkezik,
nem büntet és nem jutalmaz,
de elég jutalomnak az,
ha a vándor tudja magáról,
hogy szabályt meg nem szegett
és bármennyire is nagyok voltak a gátak,
rajtuk hűen a szeretethez jutott át...
a vég derűs csak akkor lehet,
az ember akkor lehet elégedett,
ha a szeretet szigorú szabályait
a nem könnyű úton betartotta,
ha nem is könnyű úgy az élet,
de a lehető legjobbat,
a legkülönlegesebbet választotta.
2014. január 28.
A kezdet ...
A kezdet ...
Tudod arra gondoltam,
hogy talán a legegyszerűbb úgy a kezdet,
ahogy a könyvek könyvében van megírva,
hogy Isten az első emberpárt megalkotta
erőben és egészségben,
adva ajándékként minden feltételt,
hogy szaporodjon, hogy sokasodjon...
más út szinte járhatatlan,
hogy elsőként
érkezzen csecsemőként,
és az ember ma is itt legyen,
ahhoz nem egy, de kellett volna
a csodák sorozata,
hogy meleg anyai öl nélkül
túlélje a kilenc hónapot,
hogy éhen ne pusztuljon,
hogy szeretetlen éljen,
hogy magát tehetetlen kisdedként táplálja,
hogy magát önmaga ellen is megvédje...
az volna már kész csoda,
hogy nem pusztultak ki az elsők,
az anyátlanok, az apátlanok,
akik érkeztek volna a világra, talán
két sejt véletlen találkozásaként,
szeretet nélkül,
hogy a nehézségeket egyedül túlélje,
ahhoz kellene a csodák sorozata,
vagy hozzá egy is elég lett volna...
egy nagyon nagy csoda,
a mindent elrendező szeretet:
úgy lett volna lehetséges talán,
hogy az ember csecsemőként már,
vagy még előbb, magzati korában
nem pusztul el nyomtalan,
ha valaki lett volna,
az Isten talán, aki szerette nagyon,
és aki túlélésért az embernek,
mint egy mennyei kovászból,
a szeretetből adott volna egy darabot,
hogy magára maradva
szeretetlen éhen ne haljon.
hogy talán a legegyszerűbb úgy a kezdet,
ahogy a könyvek könyvében van megírva,
hogy Isten az első emberpárt megalkotta
erőben és egészségben,
adva ajándékként minden feltételt,
hogy szaporodjon, hogy sokasodjon...
más út szinte járhatatlan,
hogy elsőként
érkezzen csecsemőként,
és az ember ma is itt legyen,
ahhoz nem egy, de kellett volna
a csodák sorozata,
hogy meleg anyai öl nélkül
túlélje a kilenc hónapot,
hogy éhen ne pusztuljon,
hogy szeretetlen éljen,
hogy magát tehetetlen kisdedként táplálja,
hogy magát önmaga ellen is megvédje...
az volna már kész csoda,
hogy nem pusztultak ki az elsők,
az anyátlanok, az apátlanok,
akik érkeztek volna a világra, talán
két sejt véletlen találkozásaként,
szeretet nélkül,
hogy a nehézségeket egyedül túlélje,
ahhoz kellene a csodák sorozata,
vagy hozzá egy is elég lett volna...
egy nagyon nagy csoda,
a mindent elrendező szeretet:
úgy lett volna lehetséges talán,
hogy az ember csecsemőként már,
vagy még előbb, magzati korában
nem pusztul el nyomtalan,
ha valaki lett volna,
az Isten talán, aki szerette nagyon,
és aki túlélésért az embernek,
mint egy mennyei kovászból,
a szeretetből adott volna egy darabot,
hogy magára maradva
szeretetlen éhen ne haljon.
2014. január 27.
Hívnak ...
Hívnak …
Hívnak, szólítanak a
hangok. Régi emlékek pillanatai villannak fel.
Elnyugvó, fájdalmat
csitító éjszakák, álmainkban felidézik a múltat.
Szelíd angyali
ölelésben, a szeretet ringatásában.
Az idő múlásában
alámerülünk. Csillagaink halványulnak.
Vándorlunk és erőt
merítünk a szeretetből, a hitünkből,
hogy tudjunk átjutni
újra és újra a túlsó partra.
Rekviem - Apukámnak
Rekviem – Apukámnak
elszálló idő a
messzeségbe
egy távol-közeli élet
emléke
dallamok, melódiák
üzenete
álmodozó, emlékező
szívünkbe
a magány, a csend
ölelése.
Csöndesen borul rám
az este. Szívemben RÁD gondolok.
Gyertyát, mécsest
gyújtok. Ezek a fények világítsanak Neked.
Hirtelen szálltak el
az évek. Mi is megöregedtünk.
Lelkem most a Tiéddel
összeér, a sok szép emlék Veled bennem él.
Lelkemből felszálló
sóhajokban fájóan merengek.
Könnyes szemmel nézem
a lángokat, míg az emlékek sorakoznak előttem.
Gyerekkorunk évei,
ifjúságunk, felnőttkorunk szálló pillanatai.
Eszembe jutnak az
együtt töltött évtizedek.
Fülembe csendül
hangod, bennem él minden mozdulatod.
Belőled lettem, Belőled
nevelkedtem, arcod bennem él.
APU
Örök világosságban,
békességben nyugodj, áldott legyen lelked
Boldog nyolcvanötödik
születésnapot kívánok, - öröklétedben
Élni akarás ...
Élni akarás ...
Tudod arra gondoltam,
ha a kínzó fájdalom
ki is sugárzik egy pontból,
azért nem annyira,
hogy érezze egy másik ember,
legyen az bármekkora is,
csak a belső pályáján kering,
el is lehet titkolni akár, le is lehet tagadni,
nem lehet belőle másnak átadni...
de talán van olyan érzés,
amelyik nem marad a határokon belül,
amelyik kisugárzik messzire is,
amelyik többet ér a semmibe tűnő szónál,
amelyik átsegíti a másikat
sok-sok nehézségen,
ami jobban is érezhető
tán messziről,
hiszen a legnagyobb szükség
a másik szeretetét
mindennél jobban érezni,
belé görcsösen kapaszkodni
a távoli idegenben van...
azt a jelet talán
ember nem is képes felfogni,
de tökéletesen, kétkedés nélkül veszi
a benne lévő lévő szeretet antennája,
amelyik a legnagyobb nehézségben is
az élniakarást életben tartja.
ha a kínzó fájdalom
ki is sugárzik egy pontból,
azért nem annyira,
hogy érezze egy másik ember,
legyen az bármekkora is,
csak a belső pályáján kering,
el is lehet titkolni akár, le is lehet tagadni,
nem lehet belőle másnak átadni...
de talán van olyan érzés,
amelyik nem marad a határokon belül,
amelyik kisugárzik messzire is,
amelyik többet ér a semmibe tűnő szónál,
amelyik átsegíti a másikat
sok-sok nehézségen,
ami jobban is érezhető
tán messziről,
hiszen a legnagyobb szükség
a másik szeretetét
mindennél jobban érezni,
belé görcsösen kapaszkodni
a távoli idegenben van...
azt a jelet talán
ember nem is képes felfogni,
de tökéletesen, kétkedés nélkül veszi
a benne lévő lévő szeretet antennája,
amelyik a legnagyobb nehézségben is
az élniakarást életben tartja.
2014. január 25
2014. január 23., csütörtök
Wass Albert - Szivárvány
Wass Albert
Szivárvány
Fáradt eső hullott a
fákra,
fáradt eső, csöndes
eső,
égig ívelt a
szivárványa.
Én azt hiszem, két
hegy ilyenkor
belebúsult nagyon az
égbe.
És bánatukban
rátaláltak
egymás tétova kezére.
Ha bánat veri omló
záporával,
a szívek is úgy kapcsolódnak
össze
nehány percre egy
színes szivárvánnyal.
Hozd el a szivárványt!
Hozd el a
szivárványt!
Hangod lágy selymének
emléke mindig felkavar, elbűvöl, simogat. Lelkem szárnyán szállok feléd Kedvesem. Simogató érzés járja át
szívemet. Az éltető napsugárra, a szellő lágy
simogatására vágyom veled. Ragyogtasd a
szivárvány színeit. Hozd el a varázsos pillanatokat. Szívünk vad dobogását –
egymásért.
Óvj, dédelgess,
vigyázz rám!
Szemed fénylő sugara
szívemig ér.
Mint a szivárvány ...
Mint a szivárvány ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az életben,
legyen az jó, vagy rossz,
szinte minden olyan,
mint a szivárvány,
ami csak egy látvány,
és aminek az örömét,
vagy a bánatát,
az idő előbb,
vagy utóbb eltünteti,
még határozottak először,
a színei kezdetben élesek,
majd halványulni kezdenek,
míg végül a semmivé válnak:
így tűnik el szinte minden,
amit az ember hisz valóságnak...
egy ideig még élnek,
de már csak az emlékben,
majd egy újabb, a régit feledtető jön,
és onnan is elillan:
elvesznek a sötétben
múlhatatlannak hitt fájdalmak,
és a szárnyaló örömök örökre,
bilincset rá hiába is helyeznének,
a szivárvány akkor is semmivé lenne,
csak a bilincs maradna...
de van egy gyűrű,
amelyik megfoghatatlan,
kinőni sem lehet,
el soha se kopik,
túl éli a sok,
a semmibe tűnő szivárványt:
az a gyűrű
nem a végtelen szimbóluma,
a valódi szeretet a végtelen maga,
ami összeköt két embert,
nem látvány csupán,
nem múló szivárvány,
de az időt álló,
tán örökké tartó valóság.
hogy az életben,
legyen az jó, vagy rossz,
szinte minden olyan,
mint a szivárvány,
ami csak egy látvány,
és aminek az örömét,
vagy a bánatát,
az idő előbb,
vagy utóbb eltünteti,
még határozottak először,
a színei kezdetben élesek,
majd halványulni kezdenek,
míg végül a semmivé válnak:
így tűnik el szinte minden,
amit az ember hisz valóságnak...
egy ideig még élnek,
de már csak az emlékben,
majd egy újabb, a régit feledtető jön,
és onnan is elillan:
elvesznek a sötétben
múlhatatlannak hitt fájdalmak,
és a szárnyaló örömök örökre,
bilincset rá hiába is helyeznének,
a szivárvány akkor is semmivé lenne,
csak a bilincs maradna...
de van egy gyűrű,
amelyik megfoghatatlan,
kinőni sem lehet,
el soha se kopik,
túl éli a sok,
a semmibe tűnő szivárványt:
az a gyűrű
nem a végtelen szimbóluma,
a valódi szeretet a végtelen maga,
ami összeköt két embert,
nem látvány csupán,
nem múló szivárvány,
de az időt álló,
tán örökké tartó valóság.
2014. január 23.
Az élet, mint az étek ...
Az élet, mint az étek ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az élet olyan,
mint az étek, van benne sok,
ami az ember számára hasznos,
és van sok, ami kárára van,
ami, ha az okát nem is tudja,
az állandó rossz közérzetet okozza:
de valahogy úgy van vele az ember,
hogy újra és újra mégis megpróbálja,
mert a veszélyét át nem látja...
jól válogatni nem egyszerű,
szinte már művészet,
az eredmény beszél magáért:
rosszul választani,
mint rossz irányba menni,
mint egészségtelen ételt fogyasztani...
van úgy, hogy a rossz irány,
amelyik a napokat megkeseríti,
az egy ember, akihez, miért,
miért nem, a másik ragaszkodik,
pedig, ha nem is csak a rosszat,
de a számára rossz hatásút
elengedné az ember,
és azt engedné a helyére,
azt szorítaná magához,
ami a lelkének,
testének egészségére van,
ahol nem a taszítás,
de a vonzás törvénye uralkodik,
boldogabb lehetne az élete:
talán az űr is jobb lenne,
a kevesebb is tōbbet jelentene,
mint a méreg, ami lassan öl...
ha az úton mindenki
a neki valókkal,
vagy, csak a számára
ártatlanokkal haladhatna,
(ők azért nagyon fontosak,
nélkülük
kōnnyen felüti fejét a magány)
a szeretetért az ember
nagyobb eséllyel indulna.
hogy az élet olyan,
mint az étek, van benne sok,
ami az ember számára hasznos,
és van sok, ami kárára van,
ami, ha az okát nem is tudja,
az állandó rossz közérzetet okozza:
de valahogy úgy van vele az ember,
hogy újra és újra mégis megpróbálja,
mert a veszélyét át nem látja...
jól válogatni nem egyszerű,
szinte már művészet,
az eredmény beszél magáért:
rosszul választani,
mint rossz irányba menni,
mint egészségtelen ételt fogyasztani...
van úgy, hogy a rossz irány,
amelyik a napokat megkeseríti,
az egy ember, akihez, miért,
miért nem, a másik ragaszkodik,
pedig, ha nem is csak a rosszat,
de a számára rossz hatásút
elengedné az ember,
és azt engedné a helyére,
azt szorítaná magához,
ami a lelkének,
testének egészségére van,
ahol nem a taszítás,
de a vonzás törvénye uralkodik,
boldogabb lehetne az élete:
talán az űr is jobb lenne,
a kevesebb is tōbbet jelentene,
mint a méreg, ami lassan öl...
ha az úton mindenki
a neki valókkal,
vagy, csak a számára
ártatlanokkal haladhatna,
(ők azért nagyon fontosak,
nélkülük
kōnnyen felüti fejét a magány)
a szeretetért az ember
nagyobb eséllyel indulna.
2014. január 23.
A béke gyönyörű színe
A béke gyönyörű színe
Tudod arra gondoltam,
hogy fehér, mint a hó
a béke gyönyörű színe,
a békéé, aminek a szülője
csakis a szeretet lehet,
azért talán, hogy a világban,
ahol annyi, és annyiféle ember él,
a béke leginkább csak látszat,
sohase makulátlan,
valami mindig kikezdi,
és amikor a fehéren esik folt,
az már nem fehér:
ha a béke pecsétes,
az már nem valódi béke...
a szeretet lehet a szülője
a belső békének is,
annak is hófehér a színe,
a nehezen megszerezhetőnek:
már nem a külső világ kiszolgáltatottja,
érte csak felelős egy személy...
nem könnyű a békét
megtartani háborús világban,
de a belső béke tisztaságát
segít őrizni a szeretet:
minden piszok,
mélyről jövő gyűlölködés,
harag, irigység egy-egy pecsét
a béke fehér abroszán,
és ahol béke nincs a lélekben,
ahol a háború fontosabb,
onnan menekül a szeretet.
hogy fehér, mint a hó
a béke gyönyörű színe,
a békéé, aminek a szülője
csakis a szeretet lehet,
azért talán, hogy a világban,
ahol annyi, és annyiféle ember él,
a béke leginkább csak látszat,
sohase makulátlan,
valami mindig kikezdi,
és amikor a fehéren esik folt,
az már nem fehér:
ha a béke pecsétes,
az már nem valódi béke...
a szeretet lehet a szülője
a belső békének is,
annak is hófehér a színe,
a nehezen megszerezhetőnek:
már nem a külső világ kiszolgáltatottja,
érte csak felelős egy személy...
nem könnyű a békét
megtartani háborús világban,
de a belső béke tisztaságát
segít őrizni a szeretet:
minden piszok,
mélyről jövő gyűlölködés,
harag, irigység egy-egy pecsét
a béke fehér abroszán,
és ahol béke nincs a lélekben,
ahol a háború fontosabb,
onnan menekül a szeretet.
2014. január. 22.
Januári esőcseppek ...
Januári esőcseppek ...
Szomorú, borongós az
idő…
Azt hittem, talán
ránk mosolyog a Nap …
Esetleg vidáman
nevetgél egy kicsit.
Ehelyett
visszahúzódott a felhők mögé – még nem mosolyogtat.
*
A december és a
január enyhe, szürke, csapadék nélküli időt hozott. A felhők szürkén terültek
fölénk, míg csendesen szemerkélni kezdett az eső. Ködös pára – lomha felhők,
hűvös cseppek kopognak az ablaküvegen. Homályosak a reggelek, későn pirkad, de
az egész napunkra is homály telepszik. Az örökzöld lombokon milliónyi vízcsepp
csillog. Az esőcseppek ágról ágra vándorolnak, indulnak tova a föld fel,
kergetőzve egymással. Madarak fázósan tollászkodnak az ereszen. A feltámadó
szél lengeti a vizes bokrokat, faágakat, szétkergeti a szürke felhőket, míg
közöttük homályosan, sápadtan kikukucskál a Napocska és visszacsillan a
tócsákban. A csend is felhasad a felhők fölött. Áhítattal várja mindenki a
napfényt, hogy felszáradjon a nedvesség és áldott sugarak öleljék a
természetet, de legfőképpen az emberek szívét simogassák. Délutánra
felszakadoznak a felhők és az alkonyi Nap ragyogja be – tünde színeivel az
égboltot. A lomha felhők csak tova vonultak
Már csak emlék ...
Már csak emlék ...
Már csak emlék,
egy simogató kéz
Emlék már csak
a ragyogó, ölelő fény
Az álmok visszahozzák
zaklatott
éjszakáinkban,
lelkünk merengő
horizontján
Csillagok
sziporkáznak fenn,
csillognak szemeidben
Csöndes éjszakákon
elringat az álom
Emlékek szárnyalnak,
s hogy szerettek –
emlék már csak
2014. január 22., szerda
Szerelem
Szerelem
Te vagy a születés,
az élet,
A mély sebet égető
tűz,
Az öröm, a boldogság,
A bánat, a
szívfájdalom.
Szíveket béklyóba
kötő,
Dallam, nevetés és
könny,
Ígéret, kiolthatatlan
érzés
Minden Te vagy –
szerelem:
A legszebb költemény,
Összecsendülő szívdobbanás,
Szárnyalás és mélyre
zuhanás.
Fényekkel átszőtt
boldogság,
Forrón égető, fájó
könnyek,
Szívek, lelkek
végtelen érzelme.
Részegség és kevés
józanság,
Nap, Hold, csillag
együttesen,
Fény és árny – vezető
lámpás,.
Felhők bodrozódó
árnyéka.
Ha te nem lennél –
élet sem lenne
Szeretlek, mint ...
Szeretlek, mint . . .
Vajon hogyan lehet elmondani szavakkal, hogy hogyan
szeretlek?
Vajon, a Te szívedben mi lakozik, mikor elmondanám Neked -
hogyan is szeretlek.
Olyan nehéz hasonlatokat találni, mert érezni kell azt,
mennyire szeretlek.
Hogyan tudnám elmondani, ha nem vagy a közelemben - elérhető
- leírható távolságba - mennyire szörnyű hiányérzetem van.
Talán hihetetlennek tűnik - de nem találom a helyem, abban a
pillanatban minden összeomlik bennem, ahogy azt érzem, hogy távol vagy - még ha
gondolatban velem vagy is.
Mert ahogy szeretlek, semmihez nem hasonlítható.
Moldova György - A szerelem ...
Moldova György
- Téged mindig csak ki fognak használni.
- Nem baj, én szeretném is, hogy őneki, aki majd jön, szüksége legyen rám. Ha majd nekem támaszkodik, én az egész testemet meg fogom feszíteni, hogy el ne dőljön. Ilyen az én természetem, (...) nekem különben nem érdemes csinálni.
- Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy az ember megszeressen egy nőt?
- Ezt te, azt hiszem, jobban tudod.
- Te viszont jobban fogalmazol. Mi kell: szerencse vagy alkalom? (...)
- Azt hiszem, egyik sem döntő. Valami új tulajdonságnak kell megjelennie az emberben. Az érzés a változások jutalma, hosszú egyformaságban még a legerősebb érzés is elpusztul.
A nő ...
A nő ...
Tudod arra gondoltam,
hogy a nő nem úgy nő,
mint ahogyan az anya anya,
a nő az születik annak,
nem kell hozzá a férfi,
hogy azzá legyen:
a nő, ha álmából felébresztik,
csak nő akkor is,
és marad a halála pillanatáig...
a nő, mint egy zöldellő bokor,
nem pedig egy csodás virágszál,
s a férfi, legyen a legtehetségesebb akár,
nem képes belőle virágot kicsalogatni,
legfeljebb kiédesgetheti belőle a nőiest,
a hamar hervadó viselkedést...
a nő nem virág,
csupán egy zöldellő bokor,
de benne van a lehetőség,
hogy legyen azzá,
virágba borulhat a szeretet által...
ezek a virágok a női szirmok,
s ha összeköti a szeretet
egy másikkal,
amelyikből a szeretet
kicsalta a férfi virágokat,
akkor az az Istennek
a megálmodott,
tökéletes kertje lehet.
hogy a nő nem úgy nő,
mint ahogyan az anya anya,
a nő az születik annak,
nem kell hozzá a férfi,
hogy azzá legyen:
a nő, ha álmából felébresztik,
csak nő akkor is,
és marad a halála pillanatáig...
a nő, mint egy zöldellő bokor,
nem pedig egy csodás virágszál,
s a férfi, legyen a legtehetségesebb akár,
nem képes belőle virágot kicsalogatni,
legfeljebb kiédesgetheti belőle a nőiest,
a hamar hervadó viselkedést...
a nő nem virág,
csupán egy zöldellő bokor,
de benne van a lehetőség,
hogy legyen azzá,
virágba borulhat a szeretet által...
ezek a virágok a női szirmok,
s ha összeköti a szeretet
egy másikkal,
amelyikből a szeretet
kicsalta a férfi virágokat,
akkor az az Istennek
a megálmodott,
tökéletes kertje lehet.
2014. január 21.
Legszebb ...
Legszebb ...
Legszebb szemek,
Aranyszemed legszebb
mosolya
Legszebb kezek
Szelíd, dolgos ujjaid
Legszebb mosoly
A találkozás őszinte
örömét tükrözi
Legszebb szavak
Szeretetben,
simogatón, becézve ejtve
Legszebb hangok
Szeretethúrokon
zengnek ajkadról
Legszebb dallamok
Az érzések lágy,
szeretetteljes melódiái
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)