Az álom ...
2013. október 29., kedd
Amikor az ember - Összetartozva
Amikor az ember
Tudod arra gondoltam,
szoríthatott az idő,
siethetett a teremtő,
mikor az embert gyúrta,
az egész két félre sikeredett,
tökéletes egyik sem lett,
de azért nagy hibát el nem követett,
a kettő együtt csodája a művének...
külön, külön,
mindkettő nagy bajban van,
de talán, úgy gondolta az Isten,
hogy a kettő az úgy egy,
mint ahogy egy nap
a nappal és az éjszaka,
mint a jobb és a bal agyfélteke,
mint a lent és a fent,
egymást egészítik ki,
ő a sötétség,
és ő a világosság is,
jól megvan együtt a két fél,
ami valójában egy egész...
de talán, egy emberben
nem fért meg a férfi és a nő,
folyton marakodtak,
panaszra az úrhoz rohantak,
aki pedig azt gondolta,
mikor alkotta,
velük nem lesz gondja,
kiegészítik egymást tökéletesen,
az erő és a szépség,
a lágyság és a keménység,
a befogadás és az adni vágyás,
együtt a kettő maga a tökély,
be is fejezheti,
ami még a teremtésből hiányzik,
azt egymásnak mind megteremthetik:
a vitára semmi ok,
s ha ez mind kevés,
akár még szaporodhatnak is...
de ők panaszra egymásra
addig - addig rohangáltak,
míg megdühödött a teremtő,
egymástól őket elválasztotta,
azóta a helyüket, hogy nem találják,
a párjukat keresik az összetartozóak.
szoríthatott az idő,
siethetett a teremtő,
mikor az embert gyúrta,
az egész két félre sikeredett,
tökéletes egyik sem lett,
de azért nagy hibát el nem követett,
a kettő együtt csodája a művének...
külön, külön,
mindkettő nagy bajban van,
de talán, úgy gondolta az Isten,
hogy a kettő az úgy egy,
mint ahogy egy nap
a nappal és az éjszaka,
mint a jobb és a bal agyfélteke,
mint a lent és a fent,
egymást egészítik ki,
ő a sötétség,
és ő a világosság is,
jól megvan együtt a két fél,
ami valójában egy egész...
de talán, egy emberben
nem fért meg a férfi és a nő,
folyton marakodtak,
panaszra az úrhoz rohantak,
aki pedig azt gondolta,
mikor alkotta,
velük nem lesz gondja,
kiegészítik egymást tökéletesen,
az erő és a szépség,
a lágyság és a keménység,
a befogadás és az adni vágyás,
együtt a kettő maga a tökély,
be is fejezheti,
ami még a teremtésből hiányzik,
azt egymásnak mind megteremthetik:
a vitára semmi ok,
s ha ez mind kevés,
akár még szaporodhatnak is...
de ők panaszra egymásra
addig - addig rohangáltak,
míg megdühödött a teremtő,
egymástól őket elválasztotta,
azóta a helyüket, hogy nem találják,
a párjukat keresik az összetartozóak.
2013. aug. 15.
Távolról
Távolról
Tudod arra gondoltam,
távolról a dolgok szebbnek,
jobbnak is látszanak,
amik láttán az ember
könnyen szerelmesedik,
és talán úgy azok is,
a szeretetre méltóak,
míg érintetlenek,
míg nem érzi sajátjának,
míg nem veszi a kezébe,
nem kezd bánni vele,
addig elégedett,
amíg nem keresi a hibákat,
míg senkié,
addig nincsenek elvárásai,
addig nem kevesli,
belőle pontosan elég annyi,
de, ha birtokon belül érzi magát,
az a birtok legyen akár
egy másik ember, akkor,
mint egy kisgyerek,
aki szétszedi a játékát,
azt keresve,
ami nincs is benne,
elrontva azt,
ami miatt
az egészet megszerette,
marad helyette
a hasznavehetetlen,
mit is kezdjen azzal,
nagy a csalódás,
s a jót elrontó érzi magát
nagyon becsapottnak.
távolról a dolgok szebbnek,
jobbnak is látszanak,
amik láttán az ember
könnyen szerelmesedik,
és talán úgy azok is,
a szeretetre méltóak,
míg érintetlenek,
míg nem érzi sajátjának,
míg nem veszi a kezébe,
nem kezd bánni vele,
addig elégedett,
amíg nem keresi a hibákat,
míg senkié,
addig nincsenek elvárásai,
addig nem kevesli,
belőle pontosan elég annyi,
de, ha birtokon belül érzi magát,
az a birtok legyen akár
egy másik ember, akkor,
mint egy kisgyerek,
aki szétszedi a játékát,
azt keresve,
ami nincs is benne,
elrontva azt,
ami miatt
az egészet megszerette,
marad helyette
a hasznavehetetlen,
mit is kezdjen azzal,
nagy a csalódás,
s a jót elrontó érzi magát
nagyon becsapottnak.
2013. aug. 14.
Augusztusi anzix
Augusztusi anzix
Augusztus van, még
nyár, még hullámzik a meleg - a
levegőben lágy illatok.
Sötét felhők érkeznek
– nem ritka augusztus táján. Hatalmas nyári viharok kerekednek, vagy szellő sem rezzen. Ezüst
villámokkal harcol a forrósággal a közelgő ősz ellen. Fülledt esőszag egy-egy
vihar után.
Meseszépek az
alkonyok. Az esti fényekben tücsök hegedül, szellő muzsikál. Millió csillag az
égen, vagy hullnak az égboltról – a végtelenbe. Gyönyörűek a hajnalok, a
reggelek, a még enyhe ébredések.
A becéző
napsugarakkal ég és föld ölelkezik. Kék az ég, arany varázslatú a Nap Az erdők
meghitt, langyos árnyat hintenek. A vízpartokon zöldaranyban fűzfák remegő
levelei hullnak. A víz tükrén bukdácsol a Nap. Minden napszak más varázslatú,
meseszép csoda.
Fénykoszorúk az
ünnepi tűzijátékban, szikrák szóródnak a horizont végtelen terében.
Új gabona, új kenyér
augusztus szülötte, beérő gyümölcsök.
Érezni lassan
elballag a nyár, ezüstös villámaival harcol a közelgő ősz ellen. Csendesen
leveti nyári ruháját és felölti színes öltözékét.
.
A kertünkben a
japánakác lehullott virága beterítette az egész kertet… Jelezve a nyár végét.
Percentekként rövidülnek a napok. Lassan halódik a nyár. Már közeleg, csendesen
kopogtat az ősz, az elmúlás ideje.
Messzire szállnak a
költöző madarak – a tavasz hírnökei.
A gyerekek
iskolakezdésre készülődnek – közeledik szeptember
Világunkban
Világunkban
A Nap sugaraival
mindent átölel. Hegyeket, völgyeket, vizeket simogat.
Élteti a madarakat, a
növényeket, a természetet és az emberiséget. Reményt nyújt.
Soha nem pihen, mert
az élet forgandósága máshol ad nappalt és máshol éjszakát.
Az este csendet hoz,
nyugalmat, a vándorokat vezérli. Határtalanul szétterül a világ felett, sötét
ölébe jótékony pillanatokat hoz. Álmodozunk az élet pillanatairól, átélt
eseményekről, álmokat szövünk szelíden – szerelemről, utazásokról. Bánatban,
örömben éljük napjainkat. Sodródunk és szárnyalunk világunkban.
Hallgatjuk a
melódiákat. Könnyek és mosolyok kísérnek utunkon.
Csitáry-Hock Tamás - Benned van ...
Csitáry-Hock Tamás
Benned van…
És időnként megjelenik. És piszkálni kezd. Te pedig egyre rosszabbul
érzed magad. Bosszant, szabadulni szeretnél tőle, de nem megy. Mert
benned van. Részed. Ő is te vagy. Mégis bosszant, mégsem akarod. De
fogadd el. Hiszen ember vagy. És ha ő nem lenne benned, te sem tudnád,
hogy az ellentéte is létezik. Az ellentéte is benned él. Ha nem fáznánk,
nem tudnánk értékelni a Nap melegét. Ha nem fájna az ütés, nem tudnánk
értékelni a simogatás kényeztetését. Ha nem lenne távolság, nem
értékelnénk a közelséget. És azt sem tudnád, hogy hiányzik, ha mindig
veled van. Ha nem lenne rossz, nem lenne jó sem. Mert nem tudnánk, mit
jelent a jó fogalma. Hiszen egy természetes állapot lenne, egy
megszokott állapot, ezért értékelni sem tudnánk. Mert a Napfényt is
sötét, hideg napokon tudjuk igazán értékelni. A közelséget is akkor
értékeled, ha már volt távol is. És a jelenléte is akkor válik igazi
értékké, ha már egyszer is hiányzott. Minden jót a rossz ismeretében
értékelünk. Minden a rossztól válik jóvá. És ha magadban is felfedezed a
rosszat, amit nem akarsz, amit utálsz, amit szeretnél kiűzni, akkor
tudnod kell, hogy valójában ezért tudsz jó lenni. Mert a rossz késztet
arra, hogy a jóra törekedj, a jóba menekülj előle. És ha ez megtörténik,
akkor nem kell a rossztól félned. Mert segít. Segít a jó felé
igyekezni, a jóra vágyni. És így válik minden rossz jóra.
Csak hinni kell.
Csak hinni kell.
Feledés ...
Feledés ...
Tudod arra gondoltam,
aki egy ráakaszkodott
emléktől akar
szabadulni mindenáron,
az felejteni tanuljon,
aki felejteni akar nagyon,
az ki ne nyissa a szemét
Isten szép világára,
és a kevésbé szépre se,
mert minden látható
arra emlékeztet,
mit felejteni oly hőn vágyott,
aki felejteni akar mindenáron,
az jobban teszi,
ha zárva tartja a füleit,
mert minden hang, hamis,
vagy szépen zengő,
emlékeztet arra
a felejteni vágyottra,
de az Istenért,
ne is tapintson, mert minden,
ami selymes,
de amelyik durva kelme, az is
csak arra emlékezteti,
ha valaki feledni vágyik
minden áron,
az semmire ne gondoljon,
mert minden gondolat,
legyen az a legtávolabbi ponton,
oda elvezeti rövid úton,
és jobb, ha dobogni
a szívét sem engedi,
mert minden dobbanás
a feledni vágyottra emlékezteti.
aki egy ráakaszkodott
emléktől akar
szabadulni mindenáron,
az felejteni tanuljon,
aki felejteni akar nagyon,
az ki ne nyissa a szemét
Isten szép világára,
és a kevésbé szépre se,
mert minden látható
arra emlékeztet,
mit felejteni oly hőn vágyott,
aki felejteni akar mindenáron,
az jobban teszi,
ha zárva tartja a füleit,
mert minden hang, hamis,
vagy szépen zengő,
emlékeztet arra
a felejteni vágyottra,
de az Istenért,
ne is tapintson, mert minden,
ami selymes,
de amelyik durva kelme, az is
csak arra emlékezteti,
ha valaki feledni vágyik
minden áron,
az semmire ne gondoljon,
mert minden gondolat,
legyen az a legtávolabbi ponton,
oda elvezeti rövid úton,
és jobb, ha dobogni
a szívét sem engedi,
mert minden dobbanás
a feledni vágyottra emlékezteti.
2013. aug.14.
Céltalanul élni
Céltalanul élni
Tudod arra gondoltam,
céltalanul élni olyan lehet,
mint ismerni a betűket,
mégsem tanulni meg olvasni,
mégsem tanulni meg írni,
a betűket szavakká,
mondatokká formálni:
a sok betűt,
a sok lehetőséget,
egy nagy kupacban
értelem nélkül tárolni...
de ha egyszer a célt elérte,
ha megtanul írni és olvasni az ember,
nyílik a következő iránymutató,
általa minél többet megismerni
a megismerhető világból,
csakis abból...
de néha, annyira ritkán,
hogy nem érdemes rá
ölbetett kézzel várni,
az embert a sors megtréfálja,
odajuttatja,
ahova el se indult,
lépést se tett feléje,
álmodni se álmodott róla,
mint a mesében,
egyszer csak ott termett....
olyan hely az,
amit lehetetlen összerakni
az ismert csomagból,
aki ott van, nem is érti,
oda hogy is kerülhetett,
hiszen az célul kitűzve soha se volt,
nem is lehetett,
az ismert betű kevés ahhoz,
aki azt intézte,
nem emberi eszközökkel dolgozott,
neki a csoda is segítségére sietett.
céltalanul élni olyan lehet,
mint ismerni a betűket,
mégsem tanulni meg olvasni,
mégsem tanulni meg írni,
a betűket szavakká,
mondatokká formálni:
a sok betűt,
a sok lehetőséget,
egy nagy kupacban
értelem nélkül tárolni...
de ha egyszer a célt elérte,
ha megtanul írni és olvasni az ember,
nyílik a következő iránymutató,
általa minél többet megismerni
a megismerhető világból,
csakis abból...
de néha, annyira ritkán,
hogy nem érdemes rá
ölbetett kézzel várni,
az embert a sors megtréfálja,
odajuttatja,
ahova el se indult,
lépést se tett feléje,
álmodni se álmodott róla,
mint a mesében,
egyszer csak ott termett....
olyan hely az,
amit lehetetlen összerakni
az ismert csomagból,
aki ott van, nem is érti,
oda hogy is kerülhetett,
hiszen az célul kitűzve soha se volt,
nem is lehetett,
az ismert betű kevés ahhoz,
aki azt intézte,
nem emberi eszközökkel dolgozott,
neki a csoda is segítségére sietett.
2013. aug. 14.
Pihenni térnek ...
Pihenni térnek ...
Alszanak a madarak is,
ők is álmaikban élnek
A csöndes éjben útra
kél
kitárva udvarát a
holdfény
Magával viszi
csillagait
a vizek tükrében
fürödve
Meglepnek az árnyak a
csendbe
Mély és igaz
szárnyaló lélek:
a fájdalmak pihenni
térnek
¤
Az álmok elrepülnek.
Várod a napkelte első sugarait.
Mély sóhajokban
ébredezik a világ, árnyakból kitörve.
A szemekben a
fájdalmak mélysége és feledni szeretnéd a kínt.
A hajnalok fénye önt
el az égbolt alatt, az éjszaka csöndje után.
Violaszínű felhőkben
virrad.
Áttetsző fények öntik
el az égi óceánt – az új nap kezdetén
Picurka
Picurka
Őzbarna kis tacsink,
nagy gombszemekkel. Sértődékeny, szelíd lelkű apróság.
Sosem tagadta meg,
hogy egy igazi barát. Alszik, eszik, - szalad.
Néha felugat, hisz
szobakutya lévén sokszor tiltott volt a zajongása.
Vékony kis hangjába
az üveg is beleremegett. Éjszakai „bátor”.
Megugatva a Holdat,
rohant vissza biztos fedezékébe. Horkolt, mint egy felnőtt.
Hiába a finom
kutyatáp, többre értékelte a finom húslevest, apró kis csontokkal és a
rántotthús-falatokat.
Figyelve minden
léptünket, előbb berepült az autóba, mint mi – elfoglalva fő helyét.
Még a rendőrt is
mosolyra késztette egy-egy ellenőrzés alkalmából – okos, érdeklődő
szemecskéivel.
Befészkelve magát a
fotelba, - onnan figyelte napi munkánkat.
Hűvös időben
takaróját magára húzva, telhetetlenül várta szeretetünk megnyilvánulásait.
Sokat megtanult, élte önmaga alkotta szabályait.
Minden ismerősnek,
barátnak kedvesen pitizett egy kis kedvességért.
Öt éve már – angyali
lelke bolyong és ugatgat az örökkévalóságban.
Az itteni élet
Az itteni élet
Tudod arra gondoltam,
ha egy nyitott szemű turista
egy másik világból ideutazna,
hogy az itteni életet megszemlélje,
megnézné az összes, vadonban
és háztáji körülmények között lévő lényt,
s ha a fajtája ellen acsarkodó kutyát,
vagy az embertársa ellen
értelmetlen acsarkodó embert látna meg,
bizony, őket az összes közül
a legaljasabbnak gondolhatná…
de ha egy szerető szívű kutyával,
vagy egy kutya hűséggel szerető
emberrel találkozna,
akkor teljes joggal
azt gondolhatná,
itt a Földön
nincs is különb élőlény,
mint maga a kutya,
és a kutyahűséggel szerető ember,
akik még kivertként is ragaszkodnak
szívükben tökéletes,
sérthetetlen szeretettel
ha egy nyitott szemű turista
egy másik világból ideutazna,
hogy az itteni életet megszemlélje,
megnézné az összes, vadonban
és háztáji körülmények között lévő lényt,
s ha a fajtája ellen acsarkodó kutyát,
vagy az embertársa ellen
értelmetlen acsarkodó embert látna meg,
bizony, őket az összes közül
a legaljasabbnak gondolhatná…
de ha egy szerető szívű kutyával,
vagy egy kutya hűséggel szerető
emberrel találkozna,
akkor teljes joggal
azt gondolhatná,
itt a Földön
nincs is különb élőlény,
mint maga a kutya,
és a kutyahűséggel szerető ember,
akik még kivertként is ragaszkodnak
szívükben tökéletes,
sérthetetlen szeretettel
2013. aug. 13.
Óriás kincs
Óriás kincs
Tudod arra gondoltam,
a gyermek és az egészség is,
mindkettő óriási kincs,
vigyázni kell rájuk,
de a széltől is óvni nem szabad,
mert akkor a kárát látják annak:
idővel így is, úgy is elmennek,
lesz, ami lesz,
de jó érzés tudni, hogy a szülő
a tőle telhetőt megtette értük...
az ember a kincseivel
sokszor rosszul bánik,
s ha egyszer végleg elveszíti,
siratja egy életen át keservesen...
amíg nem beteg,
addig egészséges minden,
de az az állapot olyan,
mint a bőven termő fa,
amiről nem elég
a gyümölcsöt szedegetni,
védeni kell az ellenségeitől,
és persze meg kell adni,
ami jár neki,
különben egyszer az ember
a vágyott termésnek
már a hűlt helyét találja csak:
kincs az egészség, becses minden,
amit még nem támadott meg a kór...
a világ tele van
felbecsülhetetlen,
egészségtől duzzadó értékkel,
amit az ember elkótyavetyél,
királyságot ad egy tál lencséért:
kincs az egészséges kapcsolat is,
de ha valaki csak szüretel,
nem tesz bele energiát,
az hamar ott találja magát
csokorral a kezében
meakulpázva a sírjánál...
minden egészséges fejénél
ott lóg kardként a betegség,
s talán
csak a szeretet képes rá,
hogy az élet határát kitolja
a lehető legtávolabbra,
mert a szeretet fáradhatatlan,
mert a szeretet nem csak arat,
a szeretet a legjobb gazda,
az ő sírása annak a fájdalma,
aki a kinccsel jól gazdálkodott,
aki mindent megtett az életért,
nem a szánom-bánom könnye
az ő sírása azé,
akiben a a másik tovább él.
a gyermek és az egészség is,
mindkettő óriási kincs,
vigyázni kell rájuk,
de a széltől is óvni nem szabad,
mert akkor a kárát látják annak:
idővel így is, úgy is elmennek,
lesz, ami lesz,
de jó érzés tudni, hogy a szülő
a tőle telhetőt megtette értük...
az ember a kincseivel
sokszor rosszul bánik,
s ha egyszer végleg elveszíti,
siratja egy életen át keservesen...
amíg nem beteg,
addig egészséges minden,
de az az állapot olyan,
mint a bőven termő fa,
amiről nem elég
a gyümölcsöt szedegetni,
védeni kell az ellenségeitől,
és persze meg kell adni,
ami jár neki,
különben egyszer az ember
a vágyott termésnek
már a hűlt helyét találja csak:
kincs az egészség, becses minden,
amit még nem támadott meg a kór...
a világ tele van
felbecsülhetetlen,
egészségtől duzzadó értékkel,
amit az ember elkótyavetyél,
királyságot ad egy tál lencséért:
kincs az egészséges kapcsolat is,
de ha valaki csak szüretel,
nem tesz bele energiát,
az hamar ott találja magát
csokorral a kezében
meakulpázva a sírjánál...
minden egészséges fejénél
ott lóg kardként a betegség,
s talán
csak a szeretet képes rá,
hogy az élet határát kitolja
a lehető legtávolabbra,
mert a szeretet fáradhatatlan,
mert a szeretet nem csak arat,
a szeretet a legjobb gazda,
az ő sírása annak a fájdalma,
aki a kinccsel jól gazdálkodott,
aki mindent megtett az életért,
nem a szánom-bánom könnye
az ő sírása azé,
akiben a a másik tovább él.
2013.aug. 13.
Hársfaillatár
Hársfaillatár -
selyemfényű libegés
Épülnek a természet
sejtjei,
pompás illatok a
levegőben
hársfaágon apró
virágok,
méhek, bogarak isszák
nedvüket,
erős hársfaillat leng
a kert felett
Keresem a szavakat.
Aranylik lelkemben az érzés. Fürdenek szívemben a pillanatok.
Esik! Hallgatom a
susogó esőcseppeket, melyek gyöngyszemekkel árasztják el a bokrokat,
a virágokat, a fák
lombjait. Csavarodó felhőpihék az égbolton.
Rigók, madarak
trilláznak. Bennünk, velünk szárnyalnak a dallamok.
Szomorúfűz ágak
sátorként borulnak a tó fölé. Mesevilág!
Hársfaillat lebeg.
Szédítő, finom lepkeszárnyú, könnyed illatár. Zsongó aroma az éterben, áttör
mindenen, a pórusainkon, az égbolton. Bűvös, éltető emlékek, melyek finoman átölelnek. Ringatózik, dajkál az est.
Szeretlek! Az életért, a reményért, mindenért! A
mindenségem dallama vagy.
Selyemfényű libegés,
gyöngyszikrák, a csillagom!
Csillagporos az éj,
lelkünk a végtelenbe összeér. A holdfény csillog a víztükörben.
Lángoló nyár
Lángoló nyár
Lángoló, forró vidéki
táj
vörösen izzik,
perzsel a nyár
a vízparton szomorú
fűzfa
ágát a víz árama
mossa
árnyában szomorúan
pihenek
fájdalmak gyötörnek –
szenvedek
a túlparton kicsiny
halásztanyák
nekem csak ennyi az
öröm – a világ
szivárványkapu nyílik
az égen
sok színben ragyog
odafent a légben
a tájat átöleli
szivárványkarja
anyaként féltőn
ölében tartva
A szívben
A szívben
Tudod arra gondoltam,
talán nem is a történés,
a megtörtént dolgok utóélete a fontos,
mert fáj, ha valaki nagyon beüti a lábát,
de, ha elfelejti másnapra, katona a dolog...
s ahogy az esésnek,
a látszólag legyőzhetetlen távolságnak is
van hosszabb, rövidebb utóélete,
ha az ember elsiratja,
s hamar elfelejti a másikat,
akkor a távolság az ő számára olyan,
mint a temető, elnyeli a holtat...
és úgy is van,
hogy a tehetetlen távolság ellenére
szívében az itt maradtnak
ott van a másik,
ami csak egy érzés.
mégis, míg az érzés tovább él,
addig meg nem hal a remény...
a halálnak is,
mint valami legyőzhetetlen távolságnak,
van utóélete itt a Földön,
a fájdalom, a kibírhatatlan,
sokszor csak egy két hónap,
a gyászoló számára végleg,
valójában a másik akkor hal meg,
amikor kiürül mindenből,
amikor a közelségét nem érzi már...
olyan is van talán,
hiába, hogy az életének vége,
az utóélet, ami itt maradt,
az érzésben csak annyi,
mint amikor a másik
elérhetetlen távolságra van,
és amíg csak ott van,
addig a remény mindig megvan.
talán nem is a történés,
a megtörtént dolgok utóélete a fontos,
mert fáj, ha valaki nagyon beüti a lábát,
de, ha elfelejti másnapra, katona a dolog...
s ahogy az esésnek,
a látszólag legyőzhetetlen távolságnak is
van hosszabb, rövidebb utóélete,
ha az ember elsiratja,
s hamar elfelejti a másikat,
akkor a távolság az ő számára olyan,
mint a temető, elnyeli a holtat...
és úgy is van,
hogy a tehetetlen távolság ellenére
szívében az itt maradtnak
ott van a másik,
ami csak egy érzés.
mégis, míg az érzés tovább él,
addig meg nem hal a remény...
a halálnak is,
mint valami legyőzhetetlen távolságnak,
van utóélete itt a Földön,
a fájdalom, a kibírhatatlan,
sokszor csak egy két hónap,
a gyászoló számára végleg,
valójában a másik akkor hal meg,
amikor kiürül mindenből,
amikor a közelségét nem érzi már...
olyan is van talán,
hiába, hogy az életének vége,
az utóélet, ami itt maradt,
az érzésben csak annyi,
mint amikor a másik
elérhetetlen távolságra van,
és amíg csak ott van,
addig a remény mindig megvan.
2013. aug. 13.
Önmagunknak megfelelni
Önmagunknak megfelelni
Tudod arra gondoltam,
nehéz az embernek a dolga,
ha önmagának megfelelni
úgy képes csak,
ha elfogadja mindenki,
egyszerűbb lenne ugyanaz,
a mindenki nélkül, hogy az, aki,
az legyen elég önmagának…
persze, hogy is lehetne
magával elégedett bárki,
mikor ez,
a mi gyönyörű világunk
tele van csapdával,
a bűn a gyermekeit
szétszórta mindenhol,
az ember, mert a földön jár,
az úton és az útfélen
belebotlik folyton,
a fejlődést az akadályozza,
a legjobb szándék is hiába,
ha nincsen lépés előre,
ha nem változik előnyére,
ha nem képes
szebbé, jobbá, okosabbá lenni,
ami lehetne oka
az elégedettségnek, a jogosnak,
de ha a lécet magasabbra
nem képes tenni,
ha nem tud fejlődni,
nem lehet magával elégedett …
talán egyetlen esélye
a szeretet lehet,
amelyik kissé megemeli,
így aztán
nem botladozik folyton:
szeretettel a szívében
lehet szebbé,
jobbá, okosabbá,
önmagával elégedettebb az ember.
nehéz az embernek a dolga,
ha önmagának megfelelni
úgy képes csak,
ha elfogadja mindenki,
egyszerűbb lenne ugyanaz,
a mindenki nélkül, hogy az, aki,
az legyen elég önmagának…
persze, hogy is lehetne
magával elégedett bárki,
mikor ez,
a mi gyönyörű világunk
tele van csapdával,
a bűn a gyermekeit
szétszórta mindenhol,
az ember, mert a földön jár,
az úton és az útfélen
belebotlik folyton,
a fejlődést az akadályozza,
a legjobb szándék is hiába,
ha nincsen lépés előre,
ha nem változik előnyére,
ha nem képes
szebbé, jobbá, okosabbá lenni,
ami lehetne oka
az elégedettségnek, a jogosnak,
de ha a lécet magasabbra
nem képes tenni,
ha nem tud fejlődni,
nem lehet magával elégedett …
talán egyetlen esélye
a szeretet lehet,
amelyik kissé megemeli,
így aztán
nem botladozik folyton:
szeretettel a szívében
lehet szebbé,
jobbá, okosabbá,
önmagával elégedettebb az ember.
2013. aug. 12.
A lélek ...
A lélek ...
,Olyan a lélek, mint valami mérgekből álló, erős orvosság,
amely ha vegyi összetartása fölbomlik, méreggé válik egészen?
Hunyadi Sándor
Hunyadi Sándor
Mint a kó
Mint a kő
Tudod arra gondoltam,
hogy, mint a folyóban a kő,
amelyik megszorul egy zúgban,
és nem történik vele semmi érdemben,
nem érzi az otthonában rejlő
számtalan lehetőséget,
szeretetlen, olyan csak az ember,
de a legcsodálatosabb érzés kimozdítja,
életet lehel, és a rideg kő elkezd valóságosan,
nem csak a látszat szerint is létezni,
megtapasztalni a folyó nyújtotta csodás világot,
a csodának azt a részét,
amelyikért az egész létrejött...
az útján, a szépséges kiránduláson kíséri
a legtökéletesebb idegenvezető,
aki tudja, hogy a különleges szépség,
a meglátásra érdemes merre található,
a rejtőhelye merre van,
a nélküle értelmetlennek tűnő világban.
hogy, mint a folyóban a kő,
amelyik megszorul egy zúgban,
és nem történik vele semmi érdemben,
nem érzi az otthonában rejlő
számtalan lehetőséget,
szeretetlen, olyan csak az ember,
de a legcsodálatosabb érzés kimozdítja,
életet lehel, és a rideg kő elkezd valóságosan,
nem csak a látszat szerint is létezni,
megtapasztalni a folyó nyújtotta csodás világot,
a csodának azt a részét,
amelyikért az egész létrejött...
az útján, a szépséges kiránduláson kíséri
a legtökéletesebb idegenvezető,
aki tudja, hogy a különleges szépség,
a meglátásra érdemes merre található,
a rejtőhelye merre van,
a nélküle értelmetlennek tűnő világban.
2013. aug. 11.
A legszebb dallammá
A legszebb dallammá
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember, ha kulturált,
a másik felé figyelmet mutat
akkor is,
ha az csöppet sem érdekli,
azért, hogy sokszor
csak a bajban mutatkozik,
hogy a barát ki,
és ki az, aki csupán
viselkedik kulturáltan…
az ember kultúrájához
a zene ismerete hozzátartozik,
ami út a zene szeretetéhez,
de, mert a vérében
nincsen mindenkinek,
sokan szeretni tanulják
tudatosan,
s ami addig érthetetlen,
fülsiketítő zajnak tűnt,
megszeretve, megismerve,
a legszebb dallammá lehet…
és talán, ha a kultúrához
az emberismeret,
s az ebből alakuló emberszeretet
hozzátartozna, akkor talán,
mint a nehezen érthető zenére,
az emberek egymásra
odafigyelnének tudatosan,
talán lennének sznobok,
akik mutatnának figyelmet divatból,
és talán olyanok is akadnának,
akiket megfogna a nehezen érthető,
de különleges dallam,
ami a másiknak az önmaga:
akkor talán sokan válnának
emberszeretővé közömbösből.
hogy az ember, ha kulturált,
a másik felé figyelmet mutat
akkor is,
ha az csöppet sem érdekli,
azért, hogy sokszor
csak a bajban mutatkozik,
hogy a barát ki,
és ki az, aki csupán
viselkedik kulturáltan…
az ember kultúrájához
a zene ismerete hozzátartozik,
ami út a zene szeretetéhez,
de, mert a vérében
nincsen mindenkinek,
sokan szeretni tanulják
tudatosan,
s ami addig érthetetlen,
fülsiketítő zajnak tűnt,
megszeretve, megismerve,
a legszebb dallammá lehet…
és talán, ha a kultúrához
az emberismeret,
s az ebből alakuló emberszeretet
hozzátartozna, akkor talán,
mint a nehezen érthető zenére,
az emberek egymásra
odafigyelnének tudatosan,
talán lennének sznobok,
akik mutatnának figyelmet divatból,
és talán olyanok is akadnának,
akiket megfogna a nehezen érthető,
de különleges dallam,
ami a másiknak az önmaga:
akkor talán sokan válnának
emberszeretővé közömbösből.
2013. aug. 10.
A végtelen felé
A végtelen felé
Eső szitál
Hűvös, nyári ég
Szürke fellegek
Hullámzik a szél
Sodorja a kertben
az akác
virágfüzéreket
Galambok szárnyaiba
a szél belekap,
a végtelen felé
madarak szárnyalnak
Fut tova felettünk
egy augusztusi nap
A rózsa
A rózsa
Tudod arra gondoltam,
hogy vannak dolgok,
nehezen elérhetők,
amiknek megszerzéséhez
óriási akaraterő szükséges,
és vannak olyanok,
amikhez az ember csak
az Istentől kérheti a segítséget...
a rózsáért sok mindent megtehet,
de ha nem kedvező az idő,
a virág hosszan a bimbóban marad,
akkor, ha elkezdi
nyílásra kényszeríteni erőszakkal,
abba egészen biztos belehal
a még meg se született virág,
míg közbeavatkozás nélkül
a sorsa az égiek kezében van,
vele még minden megtörténhet,
Isten útjai kifürkészhetetlenek...
mert vannak a Földön dolgok,
amikhez elég az itteni tudás,
és van olyan is, amihez csak
az égieknek van lehetőségük,
a kulcs az ő kezükben van:
a leglehetlenebbnek tűnő dolgok ezek,
amikhez már a csoda is szükséges,
de ha az ember
türelmetlenségében
erőszakkal belé avatkozik,
akkor a csoda elmarad,
mire a Nap kisüt,
mire az eső is megérkezik,
vége a virág életének.
hogy vannak dolgok,
nehezen elérhetők,
amiknek megszerzéséhez
óriási akaraterő szükséges,
és vannak olyanok,
amikhez az ember csak
az Istentől kérheti a segítséget...
a rózsáért sok mindent megtehet,
de ha nem kedvező az idő,
a virág hosszan a bimbóban marad,
akkor, ha elkezdi
nyílásra kényszeríteni erőszakkal,
abba egészen biztos belehal
a még meg se született virág,
míg közbeavatkozás nélkül
a sorsa az égiek kezében van,
vele még minden megtörténhet,
Isten útjai kifürkészhetetlenek...
mert vannak a Földön dolgok,
amikhez elég az itteni tudás,
és van olyan is, amihez csak
az égieknek van lehetőségük,
a kulcs az ő kezükben van:
a leglehetlenebbnek tűnő dolgok ezek,
amikhez már a csoda is szükséges,
de ha az ember
türelmetlenségében
erőszakkal belé avatkozik,
akkor a csoda elmarad,
mire a Nap kisüt,
mire az eső is megérkezik,
vége a virág életének.
2013. aug. 9.
Az útelágazásnál
Az útelágazásnál
Napfogyatkozás életed
egén
Elrohantak feletted
az évek
Barna hajad immár
hófehér, s
állsz te is égi
otthonod küszöbén
Megálmodott hegyeid
elkoptak,
az óceán mélyére
temette az idő
Áthatolhatatlan sötét
vesz körbe
felváltva bús,
zavaros nappalaidat
A remény pislákoló
fény már csak
Hangok szólítanak az
álmodban,
dallamok zengnek
benned.
Múltbéli hang –
gazdája rég halott,
porrá lett a végtelen
tengerében
Lélekharangok zúgnak
a távolban
magányosan járod
sorsod útját
Eltűnődsz lépéseden
az útelágazásnál
Az úton
Az úton
Tudod arra gondoltam,
sokszor biztos az ember abban,
hogy jó az út, amelyen halad éppen,
mégis, amikor messziről visszatekint,
szánja, bánja, akár csak az elhangzott,
abban a pillanatban jónak hangzó szót,
s kiderül sokszor,
hogy a tökéletesnek hitt út tévút volt,
legszívesebben csinálná vissza,
ami lehetetlen teljesen...
egy-egy szakaszon megy bizalommal tele,
hogy aztán messziről az egészet szégyellje,
de, ha szerencséje van eljut odáig,
ahonnan, ha hátra fordul,
nem lát bánnivalót közel távol,
nem, mintha tévedhetetlen lenne,
de, mert az útját nem a haszon,
nem is az igazság feltétlen megtalálása,
de a szeretet vezérelte, a jó út az lehet,
ahol nem marad megbánnivalója...
ez az út se mentes a gonosz lelkek bántásától,
de mert tudva lévő, ők is emberek,
csak épp az útjukon a rosszban bentrekedtek,
éheznek, s azt gondolják, attól laknak jól,
ha bántanak másokat, és sohasem elég,
talán, mert ők se tudják,
hogy valójában a szeretetet éhezik...
amikor már kifogynak a praktikából,
és mégse győzi le a szeretetet a gyűlölet,
amikor az ember szánja őket,
de tudja, hogy nincs az az Isten,
aki kívülről segíthetne rajtuk,
az ő útjukat jó irányba
a bennük ébredő szeretet viheti csak,
amikor a belső békét feldúlni nem tudják,
amikor feléjük se tesz olyan lépést,
amit később megbánhat,
jó úton talán az ember akkor van.
sokszor biztos az ember abban,
hogy jó az út, amelyen halad éppen,
mégis, amikor messziről visszatekint,
szánja, bánja, akár csak az elhangzott,
abban a pillanatban jónak hangzó szót,
s kiderül sokszor,
hogy a tökéletesnek hitt út tévút volt,
legszívesebben csinálná vissza,
ami lehetetlen teljesen...
egy-egy szakaszon megy bizalommal tele,
hogy aztán messziről az egészet szégyellje,
de, ha szerencséje van eljut odáig,
ahonnan, ha hátra fordul,
nem lát bánnivalót közel távol,
nem, mintha tévedhetetlen lenne,
de, mert az útját nem a haszon,
nem is az igazság feltétlen megtalálása,
de a szeretet vezérelte, a jó út az lehet,
ahol nem marad megbánnivalója...
ez az út se mentes a gonosz lelkek bántásától,
de mert tudva lévő, ők is emberek,
csak épp az útjukon a rosszban bentrekedtek,
éheznek, s azt gondolják, attól laknak jól,
ha bántanak másokat, és sohasem elég,
talán, mert ők se tudják,
hogy valójában a szeretetet éhezik...
amikor már kifogynak a praktikából,
és mégse győzi le a szeretetet a gyűlölet,
amikor az ember szánja őket,
de tudja, hogy nincs az az Isten,
aki kívülről segíthetne rajtuk,
az ő útjukat jó irányba
a bennük ébredő szeretet viheti csak,
amikor a belső békét feldúlni nem tudják,
amikor feléjük se tesz olyan lépést,
amit később megbánhat,
jó úton talán az ember akkor van.
2013. aug..08.
Örvénylő fények
Örvénylő fények
A Hold becsukta
udvarát.
Elköszöntek a
csillagok.
Madárdal köszönti a
hajnalt.
Friss illatok a langyos
levegőben.
Érces hangon
kukorékol egy kakas,
ébredő szél fúj a
lombok között.
Aranyló gabonatáblák
ringnak,
pacsirta dalol,
zengő hangja messze
száll.
Pipacs és búzavirág
virít.
Örvénylő fénysugarak
táncolnak,
kergetőznek az
árnyakkal.
Harangszó zeng az éteren
át.
Ismét egy új napra virrad
a világ.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)