2018. január 14., vasárnap

A legfontosabb - élni ...



A legfontosabb - élni ...

 Tudod, arra gondoltam,
hogy az embernek életben
az a legfontosabb,
hogy éljen,
hogy mindent túléljen,
minél tovább maradjon itt,
ezért mindent mást
ennek rendel alá,
minden azért történik,
mintha valaki csak azért enne,
hogy még többet ehessen,
abba kapaszkodik görcsösen,
amiről tudja, egyszer vége lesz,
egészen biztosan el kell engednie,
él, hogy mentse az életét,
tolná kifelé
az idő egyre jobban szorító falát,
azért dolgozik, azért eszik,
azért szaporodik,
hogy minél tovább legyen,
a szeretete is alárendeltje
a túlélésének,
elmúlástól való félelem
az egész élete,
amikor gondol,
vagy amikor nem gondol rá
akkor is,
de ha valami lenne,
ami mellett eltörpül a léte,
ami fontosságban
magasan fölé emelkedne,
valami, ami olyan,
amiért érdemes élnie,
és meghalni sem nagy áldozat,
amiért önmagát is feláldozná,
akkor talán nem lenne
ilyen kicsinyesen ragaszkodó,
talán kevesebbel is megelégedne,
ha lenne az életen kívül
legalább egy biztos pont,
amiért meghalnia
is, és élnie is érdemes.

2009- dec. 08.

Áldott légy ...



Áldott légy …



Adj békét a világnak
Ne legyenek fegyverek,
Egymás ellen ne forduljanak emberek
Segítsd a rászorulókat, a betegeket, az öregeket,
Mindenki szívében uralkodjon a szeretet.

Vesd tekinteted földünkre,
Védd minden bajtól világunkat
A lelkekbe fényt, a szívekbe szeretetet,
Áldd meg, simogasd a gyermekeket.
Adj nekik mindennapi kenyeret,
Boldogságot, hitet, örömet.

Áldott légy Uram!
Te vagy a fény, az Élet, a Szeretet,
Dicsőség Neked Uram!
Legyél mindig velünk.

Két fájdalom - születés halál ...




Két fájdalom - születés és halál ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az életben van két fájdalom,
két olyan, amire mondható,
a kettő mind közül a legnagyobb,
az egyik, ami akkor érezhető,
amikor egy új élet a világra jön,
a másik, mikor valaki
a legkedvesebbet elveszíti,
akkora a két fájdalom,
amiről az ember azt hiszi,
míg él, soha el nem felejti,
az egyik,
a születés fájdalma becsapó,
ahogy jön, oly gyorsan múlik,
legtöbbször még az emléke is,
az elveszítés fájdalma marad tovább,
ott nincs semmiféle kárpótlás,
először, amíg a vérzés erős,
nem látni, mekkora a seb,
van úgy, hogy kiderül, a sérülés felületi,
de olyan is,
hogy nemesebb részt is érint,
de ha egyszer az ember túléli,
legyen a seb bármily mély,
az idővel enyhül a fájdalom,
megkezdődik a gyógyulás,
még ha néha
a beteg ragaszkodik is hozzá,
de hát az idő, s vele a felejtés jó orvos,
az ember életében addig tart az örökké,
míg a fájdalom az időben valahol elvész,
talán van úgy is, hogy a kín hatalmas,
de amikor letörlik a vért,
seb nincs is alatta,
aki elmegy látszólag,
valójában marad,
a lélek, (ha létezik) nem ismeri,
nem ismerheti az elmúlást,
a lélek (ha létezik) időtlen,
az elmúlás pedig az időhöz tartozik,
lélek a lélekre rátalál akkor is,
amikor test a testtől végkép búcsúzik,
vele, végül is nem történik semmi,
talán csak az otthonát cseréli ki.

2009. dec. 03.

Amíg élsz ...



Amíg élsz …

Az ég és a föld kettészakadt
A világ mindig változó, mint az ég és a föld
Egy helyben állsz, vagy vadul sodor tova a szél
Fájdalmak, örömök utadon, álmok partjain megpihenve
Egy feléd nyújtott kéz vezet és segít.
Megfogja kezed, amikor már reménytelenség lesz úrrá rajtad.
Megfogná – és amíg élsz, - kéz a kézben, fájdalmak, sebek nélkül,
Reménnyel lépdelnétek tovább sorsotok útján.

Közös nyelv a szeretet



Közös nyelv a szeretet 

Tudod arra gondoltam,
hogy a bábeli zűrzavarban
jó volna
egy közösen beszélt nyelv,
olyan, amelyik mindenkié,
mindenki számára érthető,
ami talán öröktől létező,
miben benne vannak
az élet legfontosabb dolgai,
ami segít tájékozódni,
ami békét,
nyugalmat teremt a szívben,
a lélekben, talán van is ilyen,
mindenki számára elérhető nyelv,
csak nehezen terjed,
talán, mert a hitetlenség takarja el,
mindegy,
a föld mely pontján él az ember,
sárga-e, vagy fekete,
ha egyszer ezt a nyelvet megérti,
ha megérti
az emberiség egyetlen közös nyelvét,
amit mindenki szeretne ismerni,
amire minden ember vágyik,
amit nem is olyan nehéz beszélni,
csak épp hinni kellene benne,
mondják, a hit csodákra képes,
egyszerű, és mégis,
szinte azt a legnehezebb
ebben az áltatással teli világban,
igaz lehet, a hit tesz sok csodát,
s ha az ember általa megismerné,
és megtanulná,
az egyetlen lehetséges közös nyelvet,
a szeretetet,
akkor nem lenne több félreértés,
több zűrzavar sem lenne,
a közös nyelv értetővé,
élhetővé tenné az életet.

2009. dec.01.

2018. január 6., szombat

A szív ...

A szív ... 

 

Bíbor égbolt ...



Bíbor égbolt …

Bealkonyul.
Az égbolton bíbor,
majd homályos fények.
Sziporkáznak a csillagok
A Hold ezüst kristályterében.
A szemekben elapadnak a könnyek,
Lelkünk körüllengi az éjszakát,
Az emlékeink álmainkban elkísérnek.
Az árnyak olykor rémisztőek.
Csend és titok szétfoszlik
a végtelenben.
Szívünkből szétszóródva az
Emlékeink kísérnek
Álmainkba.

Mint a virágnak a szirma ...



Mint a virágnak a szirma ... 

Tudod arra gondoltam,
mint a virágnak a szirma, az illata,
az embernek is sok minden van,
ami elválaszthatatlanul hozzá tartozik,
de nem minden olyan egyértelmű,
ahogy nem illett másra
hamupipőkének a kis cipője,
hogy egésszé lehessen,
hogy ne érezze magát félszegen,
a sok közül meg kell találnia
a sajátját,
saját egyéniségét,
ízlését, gondolatvilágát,
(elvenni, leutánozni másét
önmaga elleni bűn,
kényelmetlen
egy életen keresztül)
ha szerencséje van
segítője is akad,
érkezik egy angyal,
mint egy üstökös a csillagos égen,
jön, de már megy is el,
miközben mutat irányt,
megváltoztatja az egész jövőt,
akár egyetlen igaz tanár…
az ember, ha szerencséje van,
megtalálja mindenből
a hozzá jól idomulót,
ami nem szűk,
és nem lötyög rajta,
(a legegyszerűbb sokszor
a legtermészetesebb)
ahogy a legjobban érzi magát a teste,
akadálytalanul szárnyalhat a szelleme…
és van úgy is,
hogy mint egy üstökös
angyal érkezik
a másik ember képében,
sokszor, amilyen gyorsan jön,
 távozik is olyan gyorsan,
de a rövid idő alatt
mindent megváltoztat,
a gondolatnyi idő alatt
a maradónak
a lelke teljesedik ki,
(talán nem tesz mást,
csak lök rajta egyet,
hogy a szárnyait
kénytelen legyen
használni )
idő, lehetőség sincs
a köszönömre,
egy forró kézfogásra,
nem marad más,
várni egy életen át
az újabb találkozást.

2011. november 28.

Fény-káprázatok



Fény-káprázatok

A Nap sugarai szétáradnak,
ragyognak az ablaküvegen.
Vidám madárcsicsergés
zengedez a kert felől.
Arany színben játszadoznak
a fények a napsütésben
*
A csillagok ezüstösen
sziporkáznak az égi udvaron.
A fogyó, vagy telő Hold
ki-kikukucskál a felhők mögül.
Ózondús, tiszta levegő
Áramlik a hűvös éjszakában.

A valódi szeretet képes ...



A valódi szeretet képes ... 

Tudod arra gondoltam,
nehéz a bizalmat visszaszerezni,
ha egyszer valaki elveszíti,
és ha valaki
a szeretetben való hitét veszíti el,
az nagyon nehéz helyzetbe kerül,
nélküle az élet értelme semmisül…
és a szeretetbe vetett bizalom
oly könnyen megrendül,
már akkor, ott a kezdet kezdetén,
mikor az Isten ráüt
az alig nyiladozó gyermek kezére,
nem nagyon, csak épp annyira,
hogy idomuljon, hogy megtanulja,
nem szabad a tűzhez nyúlnia…
ő az egészből csak annyit ért,
hogy az Isten neki fájdalmat okozott,
mert a kisgyermek számára
a létező Isten, a szeretet, éppen a szülő,
és annál a lényegtelennek tűnő mozdulatnál,
talán
összeomlik egy addig dédelgetett,
biztosnak tűnő világ…
és igen, aki üt, az nem szeret,
abban a pillanatban biztosan nem,
az ütés a szeretet hiányosságának a jele,
mert nincsen idő az odafigyelésre,
a megértetésre, a megértetésre…
minél több a pofon, annál kisebb a szeretet,
és annál nagyobb a csalódás…
az ember, aki képtelen a szeretetre,
talán egyszer már nagyon szeretett,
csak időközben, fokról fokra, csalódva
megrendült a benne lévő hite,
éleszteni újra
csak egy ütésre képtelen,
végtelenül türelmes,
valódi szeretet képes.

2011. november 27.

A felszálló homályban ...



A felszálló homályban ...

Százszínű kékség – az azúrkéktől a szürkén át. Az őszi kertek érettsége, aranyló színeivel. Esőverte, hulló levelek: a hervadás folyamatában. Múlékony illatár, kesernyés füstgomolyag a homályos párában. Emlékek: színek, fények, árnyak az ősz nyugalmában, a bűvös, titkos elmúlásban. Fény és árny játszadozása, a lángok derengő léte – az esték meghitt gyertyafényeiben.
A ködben olyan titokzatossá, felismerhetetlenné válik minden. Egyformák a fák, a házak, az ablakok, a kapuk. Bolyongunk és nem tudjuk, hova is lépjünk be.
A szobák mélyén csend honol, álomtündér álomport szór a szemekbe. Az élet történései suhannak el mellettünk.
Későn oszlik a köd a felszálló homályban merengő sugarak közt.
Párás, esti levegő, harmatgyöngyszemes hajnalok. Az ősz áldott termékenysége, a Föld rejtett kincseiben. Lebegő párák a légben, - szelíd, méla emlékezésben.
A szívek, a lelkek szárnyalása az őszi illatokban.

A mérhetetlen szeretet ...



A mérhetetlen szeretet ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember
magát igazán jól érezze,
ahhoz kell egy másik is,
vagy talán inkább sok másik,
aki visszajelez, aki tapsol,
aki dicsér a bemutatott műért,
aki biztat, aki megért…
ezek a pillanatok
az egészhez képest
elenyészőek,
így általában elégedetlen,
úgy érzi, közönség,
visszajelzés nélkül
nincsen értelme semminek,
mit ér úgy az előadás,
ha a publikum nem lelkes…
akinek minden vágya a fent,
az pokolnak érzi a lentet,
pedig a gyakoribb az a helyzet...
színház a világ,
ezért van, hogy közönség nélkül
nehéz élni az életet,a taps,
 a siker, az elismerés
önbizalmat ad,
ami csak ideig-óráig igaz,
ha a közönség hazamegy ,
ha eloltják a villanyt ,
a sötétben a kétely felébred…
a színész érzi a gyengeségét,
ha nem adta bele a lelkét…
amit csak egy újabb siker old,
de akkor is hazamegy a közönség,
a villanyt akkor is lekapcsolják…
visszajelzés nélkül jól,
talán csak az  érezheti magát,
aki tudja,
hogy tehetsége szerint
a legjobbat nyújtja,
amit tesz, nem megrendelésre,
nem megalkudva,
nem a közönség igényére,
de teszi azt
a legjobb belátása szerint,
nincsen benne csalás,
nincsen ámítás…
az ember talán
akkor lehet dolgaival
maradék nélkül elégedett,
ha tudja pontosan,
hogy lépteit
nem a vágy az elismerés után,
hanem a mérhetetlen szeretet irányítja.

2011. november 27.

Éljük életünket



Éljük életünket

Szemünkben kihunynak a tüzek,
A fények messze vándorolnak.
Bezáródik köröttünk a végtelen
Szívünk, mint egy óraszerkezet,
Pörgeti az idő kereket.
Félünk, rettegünk, szenvedünk,
Csendünkben, nyugalmunkban,
Örömben, boldogságban,
Szeretve vagy szeretetlen
- szeretetben éljük életünket

Gyógyítóvá lett ...



 Gyógyítóvá lett ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az élete folyamán
az ember tanul sok mindent,
belőle sokat őriz az agyában,
el is felejt sokat,
de olyan is van, hogy a tudása
testévé, vérévé válik...
akkor ő már nem csupán az,
aki valamikor jött a világra,
ha gyógyítóvá lett,
amikor álmából felriad,
akkor is az orvos ébred…
az ilyen tudást nem lehet elfelejteni,
egyszerűen csak abbahagyni,
többé rá nem gondolni,
ahhoz a saját énjét kellene megtagadni…
és az ember fokról fokra,
szeretni azt a másikat megtanulja,
 amíg ez a tudás csak a fejben lakik,
addig könnyebben-nehezebben,
 felejthető az ismeret...
de ha nem csak a testet járja át,
hanem a lelket is,
akkor megváltozik,
az ember azzá alakul,
aki szereti azt a másikat,
akkor is az, amikor éjjel
a legmélyebb álmából felriad...
attól az érzéstől nem lehet szabadulni,
befejezni, kiöregedni,
nyugdíjba menni,
talán az embernek
az a kikerülhetetlen sorsa,
amit, mint önmagát viszi magában,
lehet, hogy a síron is túlra.

2011. november 24.