2016. december 7., szerda

Angyali lélek



Angyali lélek





Tudod arra gondoltam,
ami kézzel fogható, ami tapintható,
ami a szemnek látható,
annak sorsa mindnek ugyanaz ,
egy ideig él a világban,
s megsemmisül, ha az ideje eljön,
ez ellen nem tehet senki,
a festő a festményt megfesti,
művéért ennyit tehet,
de a mű még ennyit sem,
magát nem tudja megvédeni,
a sorsát el nem kerülheti
se az erdő, se az erdőben élő fa,
sok minden történhet vele,
a sorsát nem befolyásolhatja,
a sorsát el az ember se kerülheti,
hogy eleje van, és van vége,
az valahol megírva van,
de a közti rész talán rá van bízva,
ő a sorsáért tud tenni,
az itt töltött időt szépítheti,
kamatoztathatja,
amit kapott ajándékba,
de el is pocsékolhatja,
ki szépnek születik,
az előleget kiérdemelheti,
és el is herdálhatja,
ki pedig csúnyának,
az a csúnyaságát
az életével megszépítheti,
meghalhat rútként,
 aki nagyon szépnek született,
de öregségére szép lehet,
ki jött a világra világ csúnyájának,
se a festmény, se az erdő,
se a benne élő fa
nem tehet semmit önmagáért,
igaz, önmaga ellen se,
hiszen ő
csak egy művész által megálmodott festmény,
egyedül az ember joga,
lehetősége,
a sorsát belülről alakítania,
akár, hogy eltékozolja,
mit érdemtelen kapott,
akár úgy,
hogy végül a szépet kiérdemelje,
csúnyát is széppé változtathat
a belső varázsló, az emberi,
vagy inkább az angyali lélek.

2010.szept.22.

margra

margra

Álom ...

Álom ...





Békességben élni



Békességben élni

Tudod arra gondoltam,
békességben kellene élni a világgal,
és békében lenni önmagunkkal,
az egyik felével,
a teremtett felével könnyű a béke,
még a vak is látja, olyan gyönyörűséges,
de amit az ember tervtelen teremtett
saját magában, és a mindenségben,
az már nehezebb eset,
talán nem is szabad megkötni a békét,
de olyan sok rossz ellen
harcolni se lehet,
az a béke álságos lenne csak,
az a háború kilátástalan,
az olyan békét könnyen felrúgja
egy rossz, egy félreérthető mozdulat,
a háborúban
a saját élet mentése fontosabb,
mint a cél maga,
amin változtatni nem lehet,
el kell fogadni olyannak, amilyen,
hogy is élhetne az ember békében
zűrös önmagával,
a zavaros világgal,
mindkettő olyan esendő,
oly könnyen belekerül a bűnbe,
bűnössel, és bűnös önmagával
nehéz békében élni,
de talán van esélye mégis,
ha csak egy csöppnyi is,
az áldásos belső nyugalomnak,
ha tudja az ember,
mert erőfeszítést tesz érte,
hogy nem árt másnak,
nem árt a világnak,
nem vesz részt a romboló háborúban,
ami már-már szinte lehetetlen,
szeretet nélkül
egészen biztosan nem lehet,
de szeretettel a szívben
önmagával megbékélhet az ember,
és talán a gyógyulásban bízva
beteg felével is a világnak.

2009. szept. 22.

Margóó

Margóó

Lélek nélkül ...



Lélek nélkül …

Tudod, arra gondoltam,
miért is juthatott idáig az ember,
miért lett ebben a gyönyörűséges,
színes földi világban
pont az ember ilyen szürke,
ilyen sajnálatra méltó, mert ne hidd,
hogy rossz az ember,
sokkal inkább szánni való,
amiért ennyire önsors,
és világrontó,
ahol ember él,
miért olyan sok a könny,
és miért kevés az öröm,
hol romolhatott el ennyire,
miért lett monoton az ember,
miért nem tud remélni,
miért nem hisz önmagában,
és a világban,
miért temeti az élőket,
s miért nem élvezi az életet,
mint a virágról virágra lebbenő
pillangó,
miért nem szabad,
mint a magasröptű madár,
ősszel miért a halálra vár,
miért nem a közelgő tavaszra,
miért nem az örök fényre,
miért az örök sötétre,
miért hiszi,
hogy vendég az otthonában,
a világban,
mi köti gúzsba,
miért nem tud emelt fővel élniâ026
és tudod, az jutott eszembe,
összefüggés lehet a lélek,
és a gerinc között,
talán akkor lesz lelketlenné az ember,
mikor csupa jó szándékból,
de mégiscsak betörik a derekát,
ő se lógjon ki a sorból,
a gerinctelenek sorából,
a lélek csak ott élhet békében,
ahol gerinc van,
méghozzá egyenes,
ahol nincs,
ott lélek sincs, lélek nélkül,
gerinctelenül
oly szánalomra méltó az ember,
mint a gombostűre tűzött bogár.

 2008. szept. 22.

Emlékek szirmain ...



Emlékek szirmain …

Két egybeforrt lélek voltunk életünkben.
Szerelmes éveink csöndesen teltek el.
Nem lángoltunk forró tűzzel.
Szemem tükrében az emlékek szirmain fények csillannak,
Álmaimban bűvös varázslatok után nyílnak meg a hajnal kapui.
Te már ismeretlen csillagon éled angyali életed.

A kiszámíthatatlan világ



A kiszámíthatatlan világ 

Tudod arra gondoltam,
a világ olyan kiszámíthatatlan,
annyi benne a kilátástalan sötét folt,
ha az ember belegondol,
egy percre se lehet nyugodt,
kiegyensúlyozott,
mi előtt van,
rá még mi várhat,
a rossz az embernek nyomában jár,
senkit nem véd meg ellene semmi,
előbb, vagy utóbb, utol is éri,
talán azért oly nyugtalan,
mert fél a holnaptól,
mégis, élnek a világon sokan,
akik valamiért elégedettek,
akiknek nyugodt az álmuk,
pedig a veszély fenyegeti őket is,
és mégse bolondok,
talán azt se tudják, hogy kiváltságosok,
hogy miért azok…
olyan dolog lehet,
mint amikor tiszta a lelkiismeret,
amikor tekintet tekintetet nem kerül,
amikor a szem bátran,
egyenesen,
félelem nélkül néz a szembe,
talán bennük nem valami plusz van,
inkább csak a lelkük könnyebb,
az életük nekik se jobb,
de élhetőbb sokkal,
nyugodtan néznek szembe a világgal,
mint akit belülről
semmi titkolnivaló nem gyötör,
semmi,
miért szemlesütve kellene járniuk,
nem ártottak a világnak,
nem járultak a rosszhoz akarattal,
nemtörődömséggel,
talán, ha a lelket semmi nem háborgatja,
legyen a leselkedő veszély bármekkora,
béke van, és nyugalom, ott, ahol
az ember önmagával nem harcol.

2010. szept. 21.

Elkopó élet ...



Elkopó élet …

Megsárgult emlékek,
gyermekkorom emlék-fotói.
A gondolatok pillanatai a végtelen álmokban.
Minden mozdulat, minden mosoly
szívembe fészkelte magát.
A szeretet kísért utamon.
A teliholdas éjek a csillagok alatt.
Dallamok, mit feledünk és újra dúdoljuk.
Fájdalmak, örömök,
sorakozó szép emlékek, az élet meséiben.
Röpke képek.
Fölöttünk suhanó évszakok és évek.
Tárgyak, melyek körülvesznek,
illatok, melyek elkísérnek.
Felvillanó képek, könnyek, mosolyok.
A szívem sajgó fájdalmai.
A szavak jelentése, Veszteségek, - örök hiányok.
A hit, a szeretet, mely sosem feled.
Elkopó élet, lépcsőink, keresgélve a
csendben, - az emlékeinkben.

Nem lehet ott a magány ...



Nem lehet ott a magány ...

Tudod, arra gondoltam,
egyedül lenni lehet többféle képen,
mint ahogyan szomjazni is,
van, hogy csupán a test szomjas,
de szenvedhet a szomjúságtól
a lélek is, a test szomját,
mint a hirtelen lobbant tüzet
eloltani könnyen lehet,
elég lefröcskölni az ébredező lángot,
de ideig-óráig lehetséges csak,
a tűz hamarosan újra fellobban,
a test már csak olyan,
megszomjazik hamarosan,
a lélek szomja az már a tűzvész,
azt nehezebb oltani,
de ha egyszer a szomj elmúlik,
többet talán nem szomjazik,
lehet egyedül a test,
és lehet egyedül a lélek,
társra vágyik a test, szeretetre a lélek,
lehet egyedül a test úgy,
hogy közben nincsen egyedül
a lélek, az hiány,
de nem feneketlen magány,
ha a testnek van társa,
a lélek lehet mégis egyedül,
ha a lélek egyedül van,
akkor magányos az ember,
ha a test van egyedül,
és a lélekben ott a szeretet,
akkor lehet nagy a hiány,
de nem lehet ott a magány.

2009. szept. 21.

Fájó emlékek ...



Fájó emlékek …

Lelkünk kószál az emlékek útján.
Olykor még bennünk élnek, vagy messze vándorolnak.
Mosoly és könny – mennyi kincs, mit az életünk adott.
Mennyi érzés, szárnyaló szavak, de bántó, fájó sok pillanat.
Ha szomorúak vagyunk, szívünkön egyre nagyobb a lánc terhe
Riadt gyermekként élünk és nem engedünk senkit a szívünkhöz közel.

A lélek otthona




A lélek otthona




Tudod arra gondoltam,
mielőtt kezdenek egy házat építeni,
az ünnepélyes alapkőletétel megtörténik,
utána, ha jól megy minden,
ha nem hiányzik semmi sem,
talán épp kilenc hónap alatt
a lakóház felépül, egyik kisebb,
másik nagyobb lesz,
egyiknek jobb a kivitelezése,
kevésbé az a másiknak,
az egyiket irigykedve szemlélik,
senkinek nem tűnik fel a másik,
van az épületnek fénykora,
de lejár egy idő után az ideje,
mit felépítettek nagy gonddal,
 leépül magától,
 hetven-nyolcvan év telik el,
s végleg elpusztítja az idő vasfoga,
ilyen az épületek sorsa,
de legyen bármilyen külleme a háznak,
értelmetlen a léte,
ha soha nem lakik benne senki se,
ha valódi otthonává nem válik senkinek,
talán ha minden jól megy,
mint ahogyan a ház,
az alapkőletétel után
az ember is felépül,
először éli ragyogó fénykorát,
majd szépen lassan semmisül,
de vajon az olyan épületnek
értelme van-e,
amelyik egy életen keresztül lakatlan,
vagy benne csak ideig-óráig,
mint átmeneti szálláson tartózkodnak,
van-e értelme annak az életnek,
melyik nem szolgál otthonául a léleknek,
a benne lévő szeretetnek?

2010. szept. 20.

2016. november 25., péntek

Drága Katica!



Drága Katica!


Boldogságban, egészségben légy gazdag,
mindent megkapj amit az élet megadhat.
Tőlem ezt a kis köszöntőt kapod,
kívánok Neked boldog névnapot!


 *
Névnapi köszöntő





Mező virágait
Mind csokorba szedtem
Hogy neved napján
Köszöntselek,s neked vigyem
Kérem a jó Istent sokáig éltessen
Szereteted az emberek iránt
Soha el ne vesszen
Légy igaz barátunk
Hisz jó szíved ezt diktálja
Ne fogyjon lelked boldogsága
Életed során vezéreljen a szeretet
Meglátod az emberek is szeretnek tégedet
Kívánságaim mezei csokorba szedtem
Sok minden jót kívánok ezen a reggelen
Jó Isten sokáig éltessen.

Dáma Lovag Erdős Anna