2017. május 27., szombat

Pollácskának - boldog születésnapot


Aranyos Pollácska!

Arcodon a napsugár fényes mosolya,
szívedben az ifjúság örök illata.
Kívánom, álmaid mindig elérhesd,
vágyak szárnyán lelkedet magasba repíthesd,
ragyogjanak fényesen Rád a csillagok!

Kívánok nagyon boldog születésnapot.


Születésnapodra

Ma Neked dalolnak az ég madarai,
Neked nyílnak a rét virágai,
Érted ébred a tündöklő nap,
Téged ölelnek fénylő sugarai.
Ma érted ragyognak a csillagok,
Várnak Rád boldog, szép napok,
Végtelen szeretet kísérjen utadon,
Éltessen az Isten születésnapodon!

2017. május 22., hétfő

Ritácska - Boldog Névnapot!



Drága Kicsi Ritácska!

Nevednek napjára kívánom én Néked,
Madarak éneke szálljon körbe Téged.
Dajkálja szívedet Boldogság, Szeretet,
Angyalok áldása szállja meg lelkedet.
Legyen ma vidám, derűsen szép napod,
Szeretetben bőséges, Boldog Névnapod.

2017. május 20., szombat

Növelni az ellenállóképességet ...



Növelni az ellenállóképességet ...

Tudod arra gondoltam,
mérgezi az ember a világot,
hogy azután
a világ mérgezze őt,
olyan ellenség a méreg,
amit nem lehet legyőzni,
legfeljebb csak közömbösíteni,
savval a lúgosat,
lúgossal a savasat,
de nem győzni munkával,
energiával,
ha itt is, ott is a fejét felüti,
végül,
ha valami csoda nem történik,
az ember maga is,
még holtában is mérgezővé válik…
de nem csak a körülötte lévő világot,
a körülötte lévő embert is gyilkolja,
ha nem is ciánnal,
gyűlölettel, gonoszsággal,
ami, ha felszívódik,
a mérgezett is
rosszindulatúvá válik,
olyan daganat ez,
amitől szabadulni lehetetlen,
az ember tehetetlen,
hogy ideális legyen  az állapota,
önmagát,
mint egy betegséget
 kellene legyőznie,
de a mérget nem lehet leküzdeni,
se kiirtani,
hogy tovább ne terjedjen,
legfeljebb közömbösíteni
a rosszat a jóval,
és ami a legfontosabb,
növelni az ellenálló képességet
a nagy-nagy szeretettel.

2011. május 03.

szfűzzzzzzzzz

szfűzzzzzzzzzz

A szeretet fájó sebei ...



A szeretet fájó sebei ...




Tudod arra gondoltam,
azt mondják,
hogy az Isteni logikát
 az ember nem értheti,
addig ő fel nem ér,
értheti csak
az emberi észjárást,
az emberi logikát,
ezért,
ha sokszor érthetetlen is,
de kétkedés nélkül kell elfogadni,
mint tévedhetetlent,
az Istenit…
és én azt hiszem,
ez így lehet,
de akkor,
ha van belőle kétféle,
az egyik út mindenképpen
rossz felé vezet,
hibás,
ingatag már az alapja is,
csalódik,
aki benne bízik…
 az embert ismerve
azt kell gondolni,
hogy a csapnivaló,
az ő logikája,
és az Istené,
vagyis a szereteté
a tévedhetetlen,
sajnos,
szerencsétlenségére,
nehezen fogadja el ezt az ember,
addig,
míg önmaga nem tapasztalja,
a szeretet fájó sebeit megtapintva.

2011.május 03.

szfűzzzzzzzzz

szfűzzzzzzz

Mitől van ...



Mitől van...

Tudod, arra gondoltam,
mitől van egyedül az egyik ember,
mitől feltűnően társas lény a másik,
mitől vonz az egyik sokakat,
mitől áll a kör közepén
egyedül a másik
mi a különbség,
és mitől lesz a különbség közöttük,
talán az egyik jobb,
a másik kevésbé az,
az egyik vonzóbb,
a másik kevésbé,
az egyik ajtót nyit a világ,
és a többi ember felé,
a másik falakat épít maga köré,
és ha igen, miért így az egyik,
miért úgy a másik,
képesség ez, vagy tanulni lehet,
vagy bele születik az ember,
ki tudná megmondani,
nem lehet általánosítani,
ez a jók, a vonzók csoportja,
ez pedig a magányos rosszaké,
hiszen még Jézus is magányos volt,
pedig ő mindenki felé egyformán nyitott,
mégis sokszor zárt ajtókra talált,
talán az emberrel született,
ha akarna, se tudna rajta változtatni,
persze, akik tömegben élik asz életüket
azt mondják, hogy mi sem könnyebb,
csak akarni kell, csak nyitni kell,
de talán olyan ez, mint a vércsoport,
ahogy azt se változtathatja az ember,
hogy megváltozzon,
ahhoz önmagát kellene kicserélnie,
a vércsoport születéstől adott,
van olyan, amelyikből sok van,
szükség esetén
könnyen kisegítik egymást,
de van olyan is, amelyik ritka,
mint a fehér holló,
abból annyira kevés van,
hiányába sokszor az ember belehal,
de ha egyszer rátalál,
a számára igazi életet menthet,
aki ilyen ritka embercsoportba tartozik,
az leginkább csak magában társalog,
talán ők a költők és ők a bolondok.

2009. május 03.

szfűzzzzzzzzzz

szfűzzzzzzzzz

Mindig bizonyítani akarunk



Mindig bizonyítani akarunk

Tudod, arra gondoltam,
az ember a másik embernek
mindig bizonyítani akar,
hol a foltnélküli becsületét,
hol a mély gyászát,
hol az önzetlen jóságát,
pedig akinek bizonyítaná,
meg úgyse érthetné,
mert mind saját magán keresztül lát,
a szeme előtt mindig önmaga lebeg,
és az egy olyan szűrő,
azon keresztül nézve minden bánat,
mint az ő bánata, minden becsület,
mint az ő becsülete,
minden jóság,
mint a sajátja,
olyan a másik a számára,
vagy inkább még kevesebb,
de soha sem több,
mint amilyen ő maga,
felesleges a sok bizonyíték,
hazugnak a szemében
minden bizonyíték ellenére,
csak hazug marad a világ,
a jó szándékú azt gondolja,
mindenki jót akar,
még akkor is,
ha szemével egészen mást lát,
az ember folyton bizonyítani akar,
de nincs, aki őt megláthatná,
ha a lelkét közszemlére teszi,
ami talán,
mint egy hófehér lepel,
akkor se hisz neki más,
mint aki azt gondolja,
a lelkek mind hófehérek,
meg akarja mutatni önmagát,
legalábbis az önmaga jobbik felét,
de nem lehet,
a szép is csak ahhoz képest szép,
szemre a kagylók hasonlók,
van közöttük csillogóbb,
és kevésbé szép,
de hogy melyik a különb,
melyik az értékesebb,
azt magát mutogatva
egyik se tudja bizonyítani,
valószínű, tudni se tudja,
eldönteni
csak a gyöngyhalász képes.

2009.május 02.

A természet bűvölete





A természet bűvölete

A harmatot felszárítja az ébredő napsugár.
A lombok közt szellő jár, megsusogtatja a leveleket,
szárnyára veszi a madarakat, a felhőket.
A sugarak hirtelen döfik át a végtelent,
arany tengert varázsolva fölénk.
Madarak, pillangók táncolnak a szikrázó fényben.
A vizek felett szitakötők lebegnek.
Bűvölő szépsége a természetnek.
Az égi óceánon bodrozódó csipkefelhők,
repülő húzza fehér szálát az azúrkék ég terén.
Bogarak cirregnek a fű között.
Virágok csilingelnek, mosolyognak,
- hajladoznak a szellőben.
A víz fölé hajló fűzfák susognak, árnyat adva,
lombjain átragyogtatva a Napot.
Galamb-csapat röppen az ég felé,
szárnyaikon ezüstös fények csillognak.
Virágpelyhek szállingóznak, megcsiklandozva orrunkat.
A játszótereken vidám gyerekkacaj,
labdák szállnak a végtelen felé,
az átragyogó fényben.

Belehalni a szeretetbe



Belehalni a szeretetbe 

Tudod, arra gondoltam,
hogy nem szép a világ,
élni se érdemes,
és nem jók az emberek,
vagyis csak alapjában,
önmagában,
a világot, mint világot,
az életet, mint életet,
az embert, mint embert nézve,
önmagában egyik se szép,
se jó, olyan minden,
mint egy ijesztő kopár hegy,
mint a végtelen sivatag,
tele váratlan helyzetekkel,
vagy mint a sületlen kenyértészta,
vagy, mint a Föld mélyén a víz,
amilyen a Nap lenne fény nélkül,
lehet, hogy a világ  befejezetlen,
talán arra vár,
mi tegyük teljessé,
megvan hozzá minden kellék,
lehetne szép is,
élni érdemes lehetne,
csak hiányzik egy harmadik szem,
hogy mindez látható legyen,
hogy mindez életre kelljen,
hogy összhangba legyen,
hogy kinyíljon ez a szem,
hogy a világ szépsége látható legyen,
először egy kis szikra a kell szívben,
vagy inkább a lélekben,
szeretetszikra,
ami lángra kapva bevilágítja,
és megmutatja a világ rejtett szépségét,
de addig, anélkül
az ember csak a sötétben botorkál,
hiába keresi, az értelmét nem leli,
a világ elkészült,
csak egy utolsó simításra vár,
hogy valódi életre kelljen,
talán arra,
hogy az ember belelehelje
a világot összetartó erőt,
a szeretetet,
míg ez meg nem történik,
addig olyan a világ,
mint ami elemekből van összerakva,
de még nincsen összeragasztva,
minden pillanatban
történhet vele bármiféle katasztrófa.

2009. május. 01.

Zsófinak - Karcsinak!

Zsófinak!



Karcsinak! 

 


A Nap sugarában



A Nap sugarában

A felhők fehér fodrai között
azúrkékség virít,
majd a napot hirtelen eltakaró bodrokból
zápor zúdul a tájra.
Tócsák futnak össze
 az út egyenetlenségeiben.
Ezüst kristálycseppek a leveleken,
a virágokon,
a kiragyogó nap sugarában.

2017. május 13., szombat

Mindenen finomítva



Mindenen finomítva 

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember finomít mindenen,
és ezt megtenni csak úgy képes,
ha kidobja,
vagy az állatoknak adja
a nagyon fontosat,
a legfontosabb részeket…
magának megtartja
a tartalmatlant,
az üres kalóriát,
a színét, ízét, illatát,
a lényegét veszítetteket…
így tesz mindennel szinte,
ami akad a keze ügyébe,
talán, mert így divatos,
a búzának az életet adó felét
kihajítja,
mint feleslegest,
fogyasztja hófehérre varázsolva,
karcmentessé téve,
megfosztva életfontosságú tartalmától…
mikor az ember finomít,
talán épp a divatnak hódol,
s közben a jellegzetességét
veszi el mindennek,
nem szereti az igazit,
ami a finomítotthoz képest,
de csak hozzá képest, karcol,
mindent hasonlóvá tesz mindenre,
és hogy ne legyen egyhangú annyira,
színezi, és illatosítja,
anélkül számára a málna
sem eléggé málna,
ha a valódinál nem harsányabb
az íze, az illata…
és így tesz az ember önmagával,
és a fiaival,
finomítja,
teszi karcmentessé,
faragatlan,
aki nem úgy teszi,
de talán olyan az ember túlfinomítva,
mint az üres kalória,
igaz, tán nem karcol,
szebb lesz a színe is,
de a lényeget,
a valódi embert
önmagából
és a fiaiból
mégiscsak kihajítja.

2011. április 29.

Árnyak kísérnek




Árnyak kísérnek

Szívedbe tövisek szúrnak,
A fájdalmak mélyen benned
Árnyak kísérik sorsod útját,
Sokszor megcsalnak álmaid,
Könnyezve búcsúznak angyalaid,
A tovatűnő, elszálló időben
Szerelmeid csendesen elhagytak,
Barátaiddal ritkán találkozol.
A természet szépsége marad neked,
Akaratlan ebben lelsz örömet.
Búcsúzkodsz a forgó évszakoktól,
Életed múló pillanataitól.